Újabb szerző, újabb ország mutatkozik be a blogon, és egy újabb rövid novella olvasható A jövő nem a miénkből, a kötet megjelenéséig gyaníthatóan itt ez lesz az utolsó. Azért máshol még fölbukkan két-három darab az antológiából. Szándékosan nem a legjobbakat hoztam el a blogra, a könyvet kézbe véve szerintem mindenki elégedett lehet majd az addig nem olvasott írásokkal.

Azért is Carlos Wynter Melo Bokszolóját választottam, hogy megelőlegezzek egy kis hírt, az argentin, a bolíviai és a chilei kiadás után májusban érkezik a panamai is, a Fuga Libros kiadónál is Wynter Melo egyengette a kötet sorsát.

A magyar könyvről még nem tudok konkrétumokkal szolgálni, szinte biztos, hogy nem jön ki a könyvfesztiválra, ami azért kicsit szomorú. Mindenesetre nagyon sokat nem kell már aludnunk.

Bokszoló

...

Az álomban megverték az „Árnyékot”, alaposan helybenhagyták. Többször is ugyanazt álmodta, látta magát egy tükörben, és a foncsor sötétjében megjelent egy arc – ami nem öltött határozott formát –, majd előtört egy ököl, aztán egy másik, és Martínez azt sem tudta, merről érik az ütések. Miközben összeverték, egy hang így szólt hozzá: „Öreg vagy már, bokszoló, nagyon öreg vagy, gyönge lettél.” Izzadtságban fürödve és feszülő karral ébredt. Az álom alatt még levegőt sem tudott venni a félelemtől. Kicsit ijedt volt a hangja, amikor aztán azt mondta:

– Tudod, nem éreztem így magam már évek óta. Kiszolgáltatott voltam. Inkább nem alszom, csak ne kelljen újra átélnem.

...

Martínezt a díszes köpenye alatt hoztuk ki. Sokan kifütyülték, és követte néhány újságíró. Sörösdobozok és ételmaradék záporozott ránk. Na igen, ezt mindenki tudja. Most elmesélem azt is, amit csak én tudok; én, aki meglátogattam az „Árnyékot” miközben lábadozott, és végighallgattam, ahogy csak az igazi barátok képesek.

Tudom, például, mi volt az oka, hogy a bajnok felhagyott a bokszolói pályafutásával. És azt is tudom, mitől változott meg olyan gyökeresen, mitől vált belőle, egész pontosan, más ember.

Emlékszem, hogy széles, pajkos mosollyal fogadott, és hogy ő szólalt meg elsőként:

– Hát, itt hagyott minket a „Nica”.

Csak bólintottam.

– Azóta is folyton rá gondolok. A rémálmok nem múltak el a halála után sem, tudod? Azt hittem, ha legyőzöm, akkor megszűnnek majd.

...

Ismét megakadt a szemem egy blogbejegyzésen, és bár műfordítói karrierem :) kevésbé fényes múltjába vezet vissza a történet, írok róla. A könyvfesztiválra megjelenik egy spanyol ifjúsági regényfolyam első kötete, Grimpow: a láthatatlan út címmel. Ha minden igaz, a szintén szegedi nevelésű spanyolos, Babos Kriszta fordította, nagyon bízom benne, nem olyan föltételekkel, mint amilyenekről az én esetemben volt szó.

Nem mintha kiadói szakember lennék, de továbbra is az a véleményem, hogy különösen fordított irodalom esetén a sikerkönyvek nem születnek, hanem a kiadók csinálják őket (persze rossz könyvet talán nehezebb sikerre vinni, de nem reménytelen). A Könyvmolyképzőt e téren nem érheti panasz, megjelenés előtt számos könyvesblogger olvashatta el a könyvet, szépen születnek is az írások sorban. Ráadásul a szerző, Rafael Ábalos lesz az áprilisi könyvfesztivál egyik vendége, több beszélgetésen is szerepelni fog. Hogy lesz-e siker, és jön-e (a jobbnak ígérkező) második kötet, az majd kiderül.

(Csak zárójelben: most olvastam el egy újabb spanyol ifjúsági sikerkönyvet, annyi a különbség, hogy ez nem annyira sikeres, viszont jó. De még így sem mondanám, hogy elég jó ahhoz, hogy kiadásra javasoljam...)

És abszolút széljegyzetként, már egy ideje mondani akartam, ötös lett a műfordítóblog Google pagerankje, ami mondjuk a moly.hu vagy a könyvesblog értékével egyezik, persze még véletlenül sem állítom, hogy az itteni tartalom velük versenyez. De azért irány a Litera PR6-ja! :)

Két évvel ezelőtt jelentettem legutóbb az Alfaguara díj aktuális díjazottjáról. Most ismét olyasvalaki kapta az elismerést (szakmai és anyagi elismerésről van szó, bár idén már "csak" 33 millió forint körüli összeg járt a díj és a Chirino szobor mellé), akitől már fordítottam.

Juan Gabriel Vásquez első regénye (Az informátorok) az idei könyvhétre várható magyarul, ha jól tudom, tehát van rá remény, hogy egyre több könyvét kiadják itthon is. Egy novellája A jövő nem a miénkben is helyet kapott, ezt már föl is olvastam egyszer, és ígérem, előbb-utóbb fölbukkan valahol, még az antológia megjelenése előtt.

Idén 608 kiadatlan regény kézirata közül választotta ki a Bernardo Atxaga (elnök), Gustavo Guerrero, Lola Larumbe, Candela Peña, Imma Turbau, Juan González összetételű zsűri az El ruido de las cosas al caer című Vásquez regényt. (Jó éve van a kolumbiaiaknak, a 2010-es Herralde díjat Antonio Ungar kapta, tőle is olvashattok majd egy novellát A jövő nem a miénkben.)

Az újságostól hazafelé azon gondolkoztam, miért ilyen szövegeket választok... Bekerült a Kalligram friss számába Andrés Barba egy remek novellája (78-83. oldal), a Teresa-látomás, én fordítottam, még 2010. májusában hangzott el az Írók Boltjában egy "író-olvasó találkozón". Nem akarom lelőni a poént, amúgy is lehet értelmezni nyugodtan többféleképpen, de meghal benne valaki. A legutóbbi beszélgetésen az OIK-ban, ha jól emlékszem, két novellát olvastam föl, az egyikben (Schweblin: Lassan elfogy a lendület) meghal valaki. A másikban (J. G. Vásquez: A bámészkodók) ketten. Nem lepődöm meg, persze. És mindhárom novella nagyon jó. Gondolom, azért még fordítok olyan novellákat is, amelyekben nem hal meg senki... Hmm... Írnak még egyáltalán ilyeneket?

Itt van tehát az első Barba novella magyarul, nyomtatásban, remélem, most már regény, könyv fogja követni. Elő is veszem a meggyőző énemet, és megmozgatok néhány szálat.

Mindig is számítógépen dolgoztam. Tulajdonképpen a műfordítás előtt is, szóval kézenfekvő volt, hogy gépen fordítsak. Nem idegen az élmény sem, a hatékonyság pedig hatalmas előny. Az ember gyorsabban gépel, mint ahogy kézzel ír, a szótárlapozgatás helyett szinte már csukott szemmel szótároz az offline és online szótárakban, keres az interneten, ha elbizonytalanodik, ha stilizál, ha forrást kutat, ha kapcsolódó kéziratra van szüksége. Azt az időt, amit ezzel nyerni lehet, én arra fordítom, hogy még tökéletesebb legyen a fordítás, ne csikorduljon sehol, ne legyen benne tárgyi tévedés, még véletlenül se maradjanak ki mondatok, szavak, hangulatok.

Gépen dolgozom, de az utolsó egy-két lépés mégis papíron zajlik. A legvégső mindig a párhuzamos összeolvasás. Itt derül ki, ha kimaradt valami, ha túlságosan eltávolodtam az eredeti mondandótól, stílustól. Ezt nagyon nyűgös monitoron csinálni. Papíron meg szalad a szem, és a két hasábban a két mutatóujj. De igazán már a "kész" állapot végigolvasását is papíron szeretem megejteni, gépzúgás nélkül. Más. Jobb.

Szóval elég sokat nyomtatok. Ami környezettudatos szempontból sem éppen álom, meg amúgy is szerencsétlenkedik vele eleget az ember, kifogy a patron, elfogy a papír, ááá. Amióta vannak elektronikuskönyv-olvasók (vagy mik), figyelem őket, de még egyik sem kellett. Most viszont...

A molyon, a hírek között találtam rá a Noteslate-re. Tulajdonképpen ebben a pillanatban az egész még csak koncepció, nem termék, de állítólag nyárra megérkezik. Azt tudja (mad, talán), ami nekem kell. Ami meg nem kell, azt nem. Csoda.

Tulajdonképpen elektronikus jegyzetfüzetnek szánták, de szerencsére nem álltak meg, és szépen sorolhatom a funkciókat. (De előtte elmondom, mire lenne szükségem. Egy elektronikus nyomtatóhelyettesítőre. Lehetőleg kábel nélkülire. A gépen dolgozom, kinyomtatom a munkát, előkotrom a Noteslate-et, kiülök a kertbe, és összefirkálom a szöveget. Aztán vissza a gép elé, és javítok. Kész, ennyi.)

• Elektronikus papír, azaz nem csillog, nem világít, olvasható napfényben.
• 280g. 210 x 310 x 90 mm.
• Majdnem A4-es kijelző (190 x 270 mm). Pont, ahogy megszoktam a papíron. Nincsenek kompromisszumok. 760 x 1080 pixel, talán elég lesz.
• Open-source szoftver. Linux alapú oprendszerrel. A Linuxra mostanában kicsit rájár a rúd, de végül is, mi más lenne.
• Folyamatosan frissíthető firmware.
• Wifi támogatás. Remélem, ez azt jelenti, hogy lehet majd direktben, wifis nyomtatóként nyomtatni rá a PDF-et. Ha nem, akkor azért az agyagok rájuttatása szálka lesz a köröm alatt.
• USB, SD kártya, audió ki-bemenetek.
• PDF támogatás. Ha semmilyen más formátumot nem támogat majd, az sem zavar.
• 1 bites monokróm kijelző. Ez igazából nem tudom, miért jó, de azt írják, az eszköz egyik legnagyobb előnye, hogy nincs rajta antialias. Mondjuk én az LCD monitoron sem használom a ClearType-ot, mert idegesít, szóval lehet, hogy szeretni fogom ezt is.
• Érintőképernyő. Komolyan, érdemes enélkül könyvolvasót gyártani? Végre össze tudom majd firkálni a PDF-es anyagot. Legalábbis nagyon-nagyon remélem!
• 30 Wh-s lítiumion akkumulátorról írnak, 180 órás használati időről. És lesz napelemes változat is (gondolom más áron).
• Mindez 99$, közvetlenül a gyártótól.
• Nekem már kevésbé fontos, de karakterfelismerést is ígérnek.

El nem tudom mondani, mennyire várom már.