Mi ez?

A blogon rendszeresen publikálom saját műfordításaimat. Jellemzően spanyol nyelvterületről válogatok, többnyire novellákat, mikronovellákat („félperceseket”) fogok megosztani veletek, de előfordulhatnak regényrészletek, színdarabok is.

A hosszabb írásokból a blogon csak részleteket közlök, de a teljes változat mindig letölthető (korlátozott ideig) PDF formában az adott bejegyzés végén.

Olvassatok, szóljatok hozzá, beszéljetek bele!

Egyedi kerámia

Szerethető, használható, igényes rakukerámia és kőporcelán tárgyak, ajándékok és home dekor. Hagyományos és Raku technikára épülő egyedi vizuális élmény. Károlyi Ildikó keramikus

Szerethető, használható, igényes rakukerámia és kőporcelán tárgyak, ajándékok és home dekor. Hagyományos és raku technikára épülő egyedi vizuális élmény. Károlyi Ildikó keramikus

Könyvek

Értékelések Roberto Bolaño Vad nyomozók című kultregényéről.

Folyamatosan bővülő visszhang A jövő nem a miénk című antológiáról.

Kritikák, recenziók Samanta Schweblin A madárevő című könyvéről.

Címkék

a.jövő.nem.a.miénk (40) alkohol (2) állatmese (3) álom (4) angyal (1) antológia (14) anya (3) apa (5) argentína (20) átváltozás (1) bemutatkozás (3) beszélgetés (7) bevándorlás (1) bölcsek.köve (1) bolívia (3) brazília (1) chile (10) család (2) díj (6) ecuador (2) egyesült.államok (1) élet (1) elmélet (3) előítéletek (1) előszó (1) erőszak (6) eső (2) eszköz (4) fantasy (3) félelem (2) felelősség (1) fény (1) férfi.nő (14) feszültség (1) film (1) filozófia (5) foci (2) fordítás (1) franciaország (1) guatemala (2) gyerek (7) gyerekkor (5) haiku (1) hajó (1) halál (13) hangfelvétel (4) hellókarácsony (1) honduras (2) hozzáférés (1) humor (1) hűtlenség (2) ifjúsági (3) interjú (1) internet (1) kalóz (1) karácsony (3) kiadó (1) kísértet (1) klímaváltozás (1) kocsma (1) költészet (1) kolumbia (1) komédia (1) kör (1) kórház (2) korrupció (1) középkor (3) kronópiók.és.fámák (3) kuba (18) kutya (5) levél (1) magány (1) mexikó (15) mikronovella (20) monológ (4) munkahely (2) nagymama (1) nagyszülő (4) napló (1) nicaragua (1) női.író (7) novella (30) offtopik (3) öngyilkosság (2) öregség (1) oroszlán (1) őserdő (3) pályázat (8) panama (2) paraguay (3) párbeszéd (2) peru (8) pillangó (1) politika (1) pornó (1) pszichiátria (1) publikáció (30) regényrészlet (4) rendezvény (2) rendőrség (1) spanyolország (15) sport (1) száműzetés (1) szerelem (1) szexualitás (2) születés (1) tabu (1) tél (1) tigris (1) tömeg (1) tükör (1) újjászületés (2) újság (1) uruguay (21) utazás (1) vad.nyomozók (6) vallás (1) venezuela (2) vidék (2) vonat (3) william.blake (1) wordle (1) zene (1)

Feliratkozás

Email feliratkozás (bejegyzések):

Powered by FeedBurner

Víctor Rodríguez Núñez: Cochabambai kocsma (1995)

2008.12.17. 19:15 Kurta | alkohol kocsma kuba | Szólj hozzá!

Kedves törzsolvasóim közül most lehet, hogy többen a fejükhöz kapnak és messzire szaladnak. Váratlan fordulat, versfordítás következik. Soha nem zártam ki, hogy ilyesmire sor kerül, tulajdonképpen Eliseo Diego lírai prózája vagy Andrés Neuman novellái közül jópár tekinthető valamiféle szabados költészetnek, de akárhogy is nézem, ez az első vers.

María Elena ajánlására keresett meg egy kubai kortárs költő, Víctor egy levéllel, neki is leírtam, hogy nem sok közöm volt eddig a versfordításhoz, költő meg tényleg nem vagyok, de abban maradtunk, nézzük meg, mi sül ki belőle.

Olvasgattam, csillagozgattam, aztán kiválasztottam egyet a sok közül, és nekifutottam. Egészen más módszerrel, mint ahogy prózát fordítok, papíron, firkálgatva, végül ez született. A tovább után, a poszt alján megtaláljátok az eredetit is. (Cochabamba egyébként Bolíviában található.)

Ha tetszik, örülök neki, talán lesz folytatása. Ha rossz, nyugodtan mondjátok, hogy inkább jöhetne még egy Benedetti, vagy valami más, csak ne vers! :)

Cochabambai kocsma – vagy „Továbbállt zokogva”

Te sem vagy már kezdő minek magyarázzam
hogy a harmadik kör
mindig helyére billenti a világot
Fizetsz, vagy még maradsz
                                                 a pultra könyökölve
egyszer úgyis bezár lehet hogy örökre

Annál tovább nem jutsz
ha belőled igazi törzsvendég is válik
hogy saját kis szögletedből nézed
hogyan számolnak el
egymás között a pincérek
                                               és teszik zsebre a jattot

A szeplőtlen utcán
amit bevettek az árnyak
                                          senki nem vár téged
– talán egy rendőrjárőr, talán egy tolvaj
Egyik is másik is megpróbál
ahogy tanulta hülyét csinálni belőled

Te sem vagy már kezdő minek magyarázzam
Mindig jobb lelépni időben
hagyni a vitákat másra
kifizetni minden számlát
És megnézni nincs-e már nyitva
                                                          szemben az a másik kocsma

Kommentek csak regisztrált felhasználóktól

2008.12.13. 03:26 Kurta | offtopik | Szólj hozzá!

A blog.hu a tagok kitálalt aktivitása és a reklámkényszer után újabb kellemtlen meglepetéssel szolgált számomra, innentől fogva a blogomon nem engedélyezhetem, hogy a captcha kitöltése után olyan olvasó is hozászólhasson, aki nem regisztrált előzőleg a blog.hu rendszerén.

A leggusztustalanabb ebben, ahogy a többi változásban is az, hogy mögé tesznek egy ideológiát, hogy ez nekünk mennyire és miért is jó. És ezt szajkózzák minden fórumon, a blog.hu iparos kommentelőjének szemellenzős, csúsztató kommentjeivel megtámogatva.

Nem, nekem ez nem jó, nem tetszik, nem örülök neki. Alig öt hónapja vagyok itt, és azóta olyan rossz irányba halad a blog.hu felfogása, hogy egyre keserűbb a szájízem. Örülök a fejlesztéseknek, tényleg tetszenek dolgok az újdonságok közül is, ami nem tetszik az a kényszer, amihez nem szoktam más blogmotorokon. Ahogy rám, ránk erőszakolják ezeket a dolgokat.

Persze, a legtöbb webes rendszer, ha eljut erre a szintre, mammutosodik, elnagytestvéresedik, ez a világ rendje. De attól még nem kell szeretnem, hogy így van. Remélem, aki hozzászólna, azt nem tántorítja el ez az akadály, amit – fontos – nem én gördítek elé.

A jövő nem a miénk (2008)

2008.12.10. 23:40 Kurta | antológia a.jövő.nem.a.miénk | Szólj hozzá!

Most, hogy A jövő nem a miénk fordításait lezártam, nagy örömömben összetákoltam egy kis füzetet. A könyvecskében szerepel az előszó és az öt novella fordítása (csak a magyar szövegek), a szerzők, a fordító és az eredeti megjelenésnek helyt adó folyóirat rövid ismertetése. A CD mellékleten pedig szerepel mindez PDF-ben, az összes párhuzamos változattal együtt. A képekre kattintva megnézhettek egy-egy mintaoldalt.

1. oldal21. oldal49. oldal50. oldal

Tulajdonképpen azért készült a „kiadvány”, hogy ezzel a pofás formátummal kedvet csináljak az olvasáshoz azoknak a folyóirat-szerkesztőknek, talán helyesebben: fölébresszem a kíváncsiságuk, akik egyébként azonnal a kukába küldenék az anyagot. Tehát, ha valaki egy irodalmi folyóirat szerkesztőségében dolgozik, és szívesen lapozgatná ezt a „kis színest”, keressen meg nyugodtan. Előbb-utóbb persze kérés nélkül is küldeni fogom néhány szerkesztőségbe. :)

A füzetben szereplő művek emlékeztetőül (a linkekre kattintva megtaláljátok a kétnyelvű változatokat is):

Az életrajzokat most nem linkeltem, de elérhetők a jobb hasábban található címkékre, rovatokra, szerzőkre bökve.

Andrés Neuman: Életadó fény (2006)

2008.12.07. 18:03 Kurta | novella spanyolország apa kórház argentína fény újjászületés születés monológ a.jövő.nem.a.miénk | 3 komment

Elérkezett a pillanat, A jövő nem a miénk novellái közül itt az utolsó. Mármint az általam kiválasztott hat közül. Hadd süssem el azt az ordasrossz poént, hogy nehéz szülés volt. Rengeteg változaton ment keresztül, és azt hiszem, még mindig tudnék jobb és jobb megoldásokat találni, de egyre kevesebbet, és egyre hosszabb ideig tartana a keresés. (A másik lehetőség, hogy teljesen átírnám, és kezdhetném elölről a keresgélést. De nem. Pedig néha azért csikordul ez a változat...) Nem is emelnék ki olyan dilemmát, amivel a fordítás során megküzdöttem, tényleg embertelen sok volt. Ráadásul a múlt időket is elég elvetemülten használja Neuman, nem könnyű.

A címválasztás sem volt egyszerű, a spanyol eredeti alumbramientója egyszerre utalt a szülésre és a fény kiemelt szerepére a novellában – és természetesen a kettő kapcsolatára. Ráadásul olyan kompakt módon, hogy azt fokozni nem is lehet. Volt ez a fordításomban már minden: Világrahozatal, Világrajövetel, Teremtő fény, Életadás, Gyermekáldás, végül a fönti változatnál maradtam. Ismét mondom, szívesen hallgatok jó tippeket.

Andrés Neuman rövid életrajzának végén linkeltem pár magyarul elérhető részletet tőle, érdemes elolvasni őket. Nem minden írása ilyen „elvetemült”. Most viszont jöjjön a részlet, és alatta a teljes változat:

Életadó fény

(részletek)

[...] visszanyertük ártatlanságunkat, mondta vállát a vállamba fúrva, és valóban, a fény bátortalanul, kuszán szűrődött be az ajtó alatt, mint egy súlytalan, narancsban játszó betolakodó, hajnalodhatott, és akkor elérkezett az idő, lassan fölöltöztettek, csendben átvizsgáltak, a nővérek gumikesztyűt húztak, mintha áldozati szertartáshoz készülődnének, uram, itt az idő, közölte velünk az egyik nővér, és a szó, idő, pajkosan megkapaszkodott a mellbimbójában, ott csüngött a nővér köpenyén előbukkanó barázdában, az a mellbimbó egy O betű, a születés percének glóriája, azt mondta, visszanyertük ártatlanságunkat, az arcán a felszentelt gyönyör már egy visszatérő nőt idézett, mintha már akkor tudta volna, aztán lassan átölelt, ahogy senki korábban, annyira boldog vagyok, mondtam neki, és kicsit elszégyelltem magam, azután boldogság öntött el a szégyenérzettől, a rajtam végigfutó borzongástól, csókolgatott, csókolgatta mindkét lábam, pici voltam egészen, és járni tanultam,  [...]

...

[...] gyerünk, életem, nyomjál, jön már, a combomat tartó nővérek is szaporábban lélegeztek, de izgatottan remegett Riquelme doktor sötét orra is, legyünk őszinték, ronda orra volt, csak így tovább, uram, emelje fel a fejét, úgy könnyebb lesz, azt mondta, aztán a sarjadzó, barázdált hasam, és egy napfésű, ahogy végigkarcolja a bőröm, egészen mélyen, úgy, ahogy ő festetlen körmeivel karmolt belém, mélyebben, szerelmem, kiáltotta azon az éjszakán, és kiabálta most is a kórházak sajátos, gyarlón alakoskodó illatától átjárt, kifakult szobában, már kevés van hátra, uram, belém mélyesztette körmeit, egybeforrt a hangunk, és megértettük, hogy az élet tulajdonképpen társas szerelem, hogy nem önmagáért létezik, mit érne az élet két összefonódó akarat, a megosztott fájdalom nélkül, [...]

...

[...] én felüvöltöttem, a doktor nevét kiáltottam, a sajátom, a feleségem nevét, és még egyet, mindegy volt mi az, de akkor megértettem, hogy az lesz a gyermekem neve, hogy tulajdonképpen a nevén szólítottam, gyere, gyere, fiam, mondta apám, amikor nyári délutánokon lőni tanított, fogd meg ezt a puskát, gyere, én majd megtanítalak, hogy soha ne bánthasson senki, látod ott azt a dobozt? ott, akkor találd el, gyerünk, életem, nyomj még egy kicsit, már kibukkant, én pedig becsuktam a szemem, nem akartam látni, ahogy kirepül a sors kegyére bízott golyó, és átlyukasztja az ágak között ülő sörösdobozt,  [...]

...

Fernando Iwasaki: A villamosszék (2004)

2008.11.30. 22:35 Kurta | peru félelem mikronovella | Szólj hozzá!

Amikor a blogot elindítottam, az egyik célom az volt, hogy olyan szerzőket emeljek be a magyar irodalmi köztudatba, akik neve egyáltalán nem, vagy alig ismert. Méltánytalanul mellőzött írókat kerestem, keresek, akiknek ott lenne a helye a kortárs világirodalom könyvespolcán.

Így jutottam el a perui Iwasakihoz is, aki nem kizárólag az "egyperces-irodalom" elismert alakja, most mégis ezért kerül terítékre. Iwasaki ugyanis a sötét horroregypercesek nagymestere. A fordítás kicsit hirtelen készült, icipicit meghamisítja az eredeti stílusát, de ebben az esetben ez szándékos volt.

A villamosszék

Amikor közölték velem a végzetes nap dátumát, úrrá lett rajtam a halálra ítéltek szorongása, azóta másra sem gondolok, csak a fájdalom, a zaj, a fény jár az eszemben. Ha fájdalommentes lenne az eljárás, bátran nevetnék hóhérom szemébe, de amint végignézek kínzóeszközeinek ocsmány tárlatán, azonnal megbénít majd a rettegés. Meg kell hát őriznem azt a csöpp méltóságom, ami még megmaradt, nem akarom, hogy a többi elítélt fájdalma enyhüljön gyávaságom láttán. Számít egyáltalán, hogy mi történik, ha egyszer már az elátkozott székben ülök? Sírhatok, átkozódhatok, akár össze is szarhatom magam abban istenverte székben, ezek a mészárosok úgyis lelkiismeretesen eltakarítanak utánam. Mégsem hagyhatom el magam a siralomház folyosóján, mert hiába figyeljük egymást sandán, kimérten, közben mindegyikünk gondolatai a fájdalom, a zaj, a fény körül forognak. Félek, menekülni akarok, és titokban megfogadom, hogy jó útra térek, de mindhiába, hisz egy év múlva újra itt leszek: a fogorvosi rendelőben.

süti beállítások módosítása