Mielőtt ismét megpróbálkozom a versfordítással, közzéteszek egy új Benedetti novellát. A megszokottnál valamivel kevesebb időt szántam rá, kb. a szokásos kétharmadát (2009-01-23: Ma kicsit átnéztem, találtam is benne egy, igaz, nagyon enyhe, félrefordítást, és az sem mindegy, bűnbánat vagy bűntudat...), pedig a stílus alig idézi Benedettit. A komoly humor ott van, de a szöveg nyelvezete eltér az eddig fordított novelláinak hangjától. Nyakatekerten körmönfont mondatok rendkívül választékos és válogatott szókinccsel.
A szöveg kínált pár izgalmas kihívást, olykor-olykor megváltoztattam pár kifejezést, hogy jobban hasson a magyar szöveg, szerintem megérte. Azért nem csiszolgatom már tovább, mert úgy érzem, a hátralevő időben csak egy mondattal küzdenék (van egy, ami kifejezetten nem tetszik, na jó, még egy fél), az meg most belefér. Ki tudja, egyáltalán kiszúrjátok-e, melyik az. De legalább a címválasztással nem volt most problémám. (A "bibliai értelemben ismeri" kérdésről elmélkedtünk egy sort egy másik blogon, de végül nem csavartam rajta, meghagytam így.)
Tehát néhány részlet, ha kattintotok a továbbra, nem csak a teljes, letölthető változatot találjátok meg két nyelven, hanem a különleges képválasztás hátteréről is írok egy kicsit:
Truth on the Rocks
(részletek)
[...] A sovány Robles, a Gloria legjobbja szinte az oldalvonalon vezette a labdát, és már-már a szögletzászlóhoz ért, amikor láttam (hátvédként kísértem), és a bíró ugyanúgy látta, hogy a labda legalább húsz centivel elhagyta a játékteret, ennek következtében én fölhagytam az üldözéssel, a szemfüles Robles viszont tovább tört előre, szemtől szembe került a kapusunkkal, és bombagólt lőtt. Gól, nem volt apelláta. Hiába reklamáltunk, nem volt apelláta. Nem mondtam semmit a Gómeznek, mégis olyan gyilkos tekintettel néztem rá, hogy pusztán ezért kiállított. Akkor kezdtem el szemmel tartani. A spori mindig ugyanabba a Titánnak becézett kávézóba járt, én pedig szorosan követtem. Egy nap, amikor nem vette észre, hogy ott vagyok, a mosdóból távozva ezzel a két szememmel láttam, hogy egy köteg bankjegyet vesz át Soca doktor kezéből, aki a Gloria Celeste örökös elnöke volt, jobban mondva, örökös, bizonyos korlátokkal, mert a következő évben páros lábbal rúgták ki a klubtól. [...]
...
[...] Amikor kedvesen és gyöngéden azt mondtam a röviddel azelőtt lemeztelenített feleségemnek, hogy csöppnyi kétségem sincs afelől, hogy neki van a legesleggyönyörűbb, sőt egyenesen eszményi teste azok közül a nők közül, akikkel az elmúlt öt évben szeretkeztem, egyáltalán nem látszott rajta, hogy értékelné e csodálatos és páratlan bókot, sőt, úgy kulcsolta össze elragadó lábait, mintha nem is a szemérme színmézét zárná el előlem, hanem mindjárt Dien Bien Phu vagy a toledói fellegvár védelmére kelne, ezt követően kitartó mosollyal az arcán fölkészült, hogy végighallgasson. [...]
...
[...] Amikor észrevettem, hogy Arturito kárára viccelődnek, hogy képtelen és erősen túlzó jóslatokba bocsátkoznak nászéjszakájával kapcsolatban, egyszer csak eldurrant az agyam, meg kell védenem a barátomat, gondoltam, ezért hangosan azt mondtam (ha berúgok, mindig felemelem a hangom), Arturito, igazán nem nagy dolog, ha nem hiszed, kérdezd meg Fermínt, ő már elég jól ismeri a menyasszonykádat. Érted, csak ennyit mondtam, még csak azt sem tettem hozzá, hogy bibliai értelemben ismeri. Szóval néma csönd lett, nem mondom, hogy síri csönd, inkább amolyan kórtermi csönd (elsősegély). Fermín és Arturito egymással szemben ültek, közöttük az asztalon csak néhány tányér, tál, palack, pohár satöbbi volt, ezek viszont egykettőre átalakultak, és egykori tányérok, egykori tálak, egykori palackok, egykori poharak, egykori satöbbik lettek. [...]
...
Friss kommentek