Újabb versekkel egészült ki a publikációs listám. A veszprémi Vár Ucca Műhely 2009/2-es számába került be öt Víctor Rodríguez Núñez darab, közülük sajnos csak kettő új. Történt ugyanis egy kis kommunikációs malőr, elsősorban az én hibámból. Amikor pedig megkaptam a hírt, hogy megjelenik a Vár Ucca, már nem volt mód a változtatásra, válogatásra. (Szerencsés megoldás, amit pl. a 2000 szerkesztőségében gyakorolnak: a napokban kaptam meg a tördelt levonatot a közlendő novellafordításomról.)

A 22-25. oldalon szerepel: Elmélet (1981), Tigrises vers (1981), Távolság (1981), Nicaraguai szon I. (1989), Cochabambai kocsma – vagy „Továbbállt zokogva” (1995). Kisebb eltérések előfordulhatnak az itt közölt változatoktól.

Amikor kibontottam a csomagot, rögtön a Monterroso fordításokhoz lapoztam, nekem is van belőlük egy pár (a híres "A dinoszaurusz" az én fordításomban rövidebb. :) Bevallom, most már többünknek sem sikerült megfejteni, tulajdonképpen miért is olyan nagyszerű ez a mikronovella: "Amikor fölébredt, a dinoszaurusz még ott volt."

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium idén először Fiatal alkotó- és előadóművészek öszöndíjai néven ismét kiírta a fiatal alkotóknak szánt pályázatai között a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat. Érdekes végignézni a listát, míg a legtöbb művészeti ágban a 35 év számít korhatárnak, a tánc- és zeneművészek között a 30, a drámaírók és műfordítók még 40 évesen is fiatalok. :) Jó tudni.

Fiatal műfordító vagyok tehát, és bár a helyzet valamivel rózsásabb, mint tavaly (bár ez lehet, hogy csak önámítás), nem kérdés, hogy idén is pályázom "a Babitsra". Az idei kiírás szövege tehát:

Pályázati felhívás
a Babits Mihály műfordítói ösztöndíj elnyerésére

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Magyar Könyv Alapítvány ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal műfordítók részére, akik szépirodalmi (próza, líra, színmű), kritikai, szociográfiai vagy bölcseleti műveket ültetnek át magyar nyelvre, s munkájuk időigénye három hónaptól egy évig terjed. Az ösztöndíj célja, hogy kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú műfordítói tevékenységhez.

Pályázhatnak a magyar irodalom külföldi fordítói is. Ők igénybe vehetik a balatonfüredi Magyar Fordítóház kínálta lehetőségeket. (Az ott-tartózkodás ideje szükségszerűen rövidebb az ösztöndíj időtartamánál.)

A tavalyi pálya- (és díjazott) munkám még nem jelent meg, pontos menetrend még nincs, de bízom benne, hogy néhány hónapon belül a nyomdában köt ki az anyag. A beszámolóm elkészült, elfogadták, azt hiszem. Sok visszajelzést ezzel kapcsolatban nem kaptam. No mindegy, tovább után a többi részlet.

Még mindig szeretem az egyperceseket. Rajtam kívül persze egy sor latin-amerikai szerző is kedveli a műfajt. Online és papírfolyóiratok foglalkoznak a vele, komoly esszéirodalma van. (Érdekes kezdeményezés a La Comunidad Inconfesable: szépirodalom, könyv-, mozi-, zenekritika, esszék... legföljebb 99 szóban.)

Az egyepercesszerzők közül nagy tiszteletnek örvend az argentin Ana María Shua, aki a magyarul jobb híján félpercesnek becézett alműfajban is otthon van, jegyez jónéhány hiperrövid mikronovellát is. Ezúttal a Ficción Mínima blogon találtam rá 11 pontjára, az eredeti tíz pont megtalálható a Ciempiés: los microrrelatos de Quimera (2005, Montesinos) kötetben. Elnézést a klisés képért...

Tizenegy jótanács egypercesszerzők számára

 

1. Végy egy (vagy több) aprócska adag káoszt, és formálj belőlük parányi univerzumot!
2. Ahogy azokban a harcművészetekben, melyekben kihasználják az ellenfél erejét, használd föl az olvasó ismereteit! Sokkal többet tud, mint gondolná!
3. Játssz a szöveg formájával! Ahogy a nyúlfarknyi példában: „Meneküljünk, itt vannak a betűv-dás--k!”
4. Addig terelgesd a szavakat, amíg rendezett nyájjá nem állnak össze! Legyen kéznél az előkészített karám!
5. Fond egyetlen szállá a meseszerűt és a hétköznapit! Vagy mégsem. Nyesd le a fölösleget!
6. Úgy alakítsd az első változatot, mint a nyers drágakövet, míg tökéletesen csiszolt gyémántot nem kapsz. Ha nem tudod megtisztítani a hibáktól – legyenek azok bármily aprók –, kíméletlenül dobd a követ a szemétbe!
7. Ha könnyű fogást találni rajta, akkor nem jó. Az igazán jól sikerült egyperces olyan megfoghatatlan és sikamlós, akár egy hal. A jó irodalom már csak ilyen.
8. Néha nem is kell kitalálni őket, elég csak rájuk lelni. Ott csillognak, más szövegekbe beágyazódva.
9. Minőségpróba: ha tényleg jó, akkor harap.
10. Legyen rövid! De az se baj, ha egyúttal szellemes is.
11. Ha tanácsot, útmutatást vagy véleményt fogalmazol meg a szakmáról, a pontok száma sose legyen tíz.

Tavaly sem volt karácsonyi poszt, idén sem. Pedig itt hevert az asztalomon egy verskezdemény, Víctor Rodríguez Núñez prózaverse. (Hogy a prózavers tulajdonképpen miféle szerzemény, és mi választja el a lírai prózától, az jó kérdés.)

Mindenesetre én szeretem a hangulatát, és igen, erről a versről a karácsony is eszembe jutott. Persze eszembe juthatott volna valamelyik másik szeretetünnep, legyen az családi körben vagy barátok közt eltöltött. Jó téma a magány, kevés szóval, kevés mondattal is beszippantja az embert.

Alighanem, mire a vers könyvbe kerül, változni fog még, különösen a végével nem vagyok elégedett, egyelőre.

História

Járom a várost Most léptem ki egy szekrényszagú öreg moziból Senki senki nem vár Férfi vagyok egy nőt keresek hogy arcának tükrében meglássam önmagam Találomra befordulok egy sarkon Talpam alatt szavak csikorognak melléknevek levetett burka mit a járdán sorsára hagyott a szél Megbotlom de nem esek el Fölnevet két lány különös módon meztelenek az árnyékban a fényben mégis iskolásruhát viselnek A baloldalinak talán édes az ajka Járom a várost miközben a korán leszálló trópusi estét szétszaggatja a csókokból kipattanó elektromos ív macskák fülsértő miákolása Csillagok erkölcstelen szűzi szemérme

Egy hónapja még arról olvastam (egy levélben), hogy elkészült A jövő nem a miénk antológia angol nyelvű fordítása, és halandnak a kiadói tárgyalások az Egyesült Államokban. Most viszont megjelent az akkor ígért chilei kiadás is, a harmadik a sorban, az Uqbar kiadó gondozásában.

Sajtóhírt még nem találtam, egy blogbejegyzésben írt róla Carlos Wynter Melo.

A kötetből egyfajta vándorpróféta lett, utazó, aki bejárja Latin-Amerikát, vált néhány szót az őt váró barátokkal, és iszik velük egy pohárkával, parkokban és luxushotelekben éjszakázik – nem különösebben érdekli, hol kap szállást –, csak a hátizsákja van vele, benne néhány váltás párnaként is használható alsónemű.

A Magyar kiadásról továbbra is annyit tudok mondani, hogy igyekszünk. De azért apránként haladunk is. Viszont most már lassan elkiabálom, úgyhogy nem mondtam semmit...

Érdekes, hogy egyre több kiadó (főleg a független kiadók) alkalmaz a cégre jellemző arculatot az összes kötetén, így gyakorlatilag minden könyvük reklámhordozóként is működik. Ha az ember kézbe vesz egy könyvet az argentin Eterna Cadenciától, a spanyol Salto de Páginától, rögtön tudja, kivel áll szemben. De említhetném az Acantiladót, vagy rossz példaként az Anagramát (esetleg a Lengua de Trapót) is. Persze lehet vitatkozni arról, hogy ez üdvözlendő gyakorlat-e, de mindenképpen érdekes. Főleg azért, mert Magyarországon eddig nem találkoztam ezzel a törekvéssel.