Azt hiszem, eljutott az ügy arra a szintre, hogy a történetből néhány részletet megosszak itt a blogon is. Csak hogy lássátok, a fordítás mellett mivel tölti még az idejét a műfordító. Nincs még "megjelenés tervezett dátuma", szóval ez még nem hír (hiába van abban a kategóriában), csak amolyan mese, melynek történetesen van valóságalapja.

2008 augusztusában találtam rá az antológia online változatára, akkor még nem igazán sejtettem, mekkora munka egy ilyen léptékű, hiteles antológia összeállítása. Azóta több antológiaszerkesztővel készült interjút is olvastam, és úgy tűnik, másfél év a minimum, amíg az ember összeállít egy hasonló gyűjteményt. Mivel nem ismertem, nem ismerek olyan vállalkozó szellemű szerkesztőt Magyarországon, aki belevágna egy ilyen munkába, azt hiszem, van létjogosultsága egy antológia "importjának".

A második lépés a 63 novella elolvasása volt. (Talán a túl hosszúakat kizártam, kb. 58 maradt.) Ezek közül kiválasztottam öt egymástól radikálisan eltérő stílusú novellát, és a "kötet" bevezetőjével együtt lefordítottam őket. Az anyagból október végére elkészült egy csinos kis füzet, ezt pedig elküldtem néhány irodalmi folyóiratnak. Nem túl soknak.  Szerettem volna, ha együtt jelenik meg az anyag, szerettem volna, ha olvassák is, így kerestem helyet neki. Aztán vártam. Sokat. Majd érdeklődtem. Gondolkodtak. Aztán elutasítottak. De legalább korrekt stílusban (volt már másra is példa).

A Pécsi Jelenkor szerkesztőjétől, N. B.-tól kaptam a tippet, keressem meg az anyaggal a József Attila Kört. A levelezés végén pedig fölmerült a Magyar Lettre, mint lehetséges közlő médium. 2009 februárban megjelent az argentin papírkiadás, márciusban(?) ismét postáztam egy csomó anyagot, vártam. Nagyon sokat. Tulajdonképpen van is egy időszelet, amivel nem tudok elszámolni. Azt hiszem, a Quiroga meséken dolgoztam.

Áprilisban viszont eljutottam a JAK Világirodalmi Sorozatának szerkesztőihez, és sikerült U. P.-ből kisajtolnom egy akkor még erősen feltételes igent. Augusztusban beszéltünk, elviekben ekkor már megvolt az elhatározás, elhangzott egy összeg, amely szükséges lenne ahhoz, hogy a könyv megjelenjen. De vissza a folyóirat-megjelenésekhez.

Szóval vártam és aztán érdeklődtem. November végén bíztató választ kaptam a Lettre-től, és úgy fest, az idei nyári számban közölnek is négy írást a fordítások közül. Időközben a 2000 és az Új Forrás is elkért egyet-egyet a novellákból, az egyik 2010 januárban már meg is jelent. Közeleg a Happy End. :)

Ekkorra már a JAK Világirodalmi Sorozatának társkiadója, a L'Harmattan is rajta volt az ügyön. Végül márciusban megkaptam a kiadói szándéknyilatkozatot, ezzel pályáztam a Babits ösztöndíjra, és írtam a latin-amerikai külképviseleteknek és a Cervantes Intézetnek. A kiadó pedig most pályázik egy spanyolországi fordítástámogatásért. Megszületett ugyanis a költségvetés, nagyjából a következőkből áll: szerzői jogdíj az eredeti szerzőknek, fordítói honorárium a fordítónak, JAK sorozatszerkesztői díj, borítóterv, nyomdai előkészítés, nyomda, meg még amit kifelejtettem. Ebből jön le a becsült árbevétel (én bizom benne, hogy pesszimista a becslés), ami nagyjából megegyezik a terjesztők hasznával!

A fennmaradó összeget kell előteremteni (vagy növelni az eladott példányszámot, természetesen). Ha lesz spanyol fordítástámogatás (messze nem biztos), akkor egyértelmű, hogy lesz könyv. Ha nem jönnek az eurók, akkor máshogy kell előteremteni a pénzt. Én továbbra is optimista vagyok, vannak még csatornák, csak nem egy nagy, hanem inkább több kicsi, ami azt jelenti, hogy több munka a szervezés. De csináljuk, vagyis csinálom kitartóan.

Mondhatjátok, hogy könnyű szabadverset fordítani, nekem más a véleményem. Lehet, hogy könnyebb, mint kötött szerkezetű verseket, talán inkább azt mondanám, más. Mindenesetre egy szabadvers fordítása sem olyan, mint egy nyersfordítás, és egy rövidke vers felelős fordítása is komoly háttértudást igényelhet.

Víctor Rodríguez Núñez következő versének fordítása közben például határozottan úgy éreztem, nem vagyok elég fölkészült művészettörténeti téren. Mivel kritikai kiadásra nem támaszkodhattam, egy kis konzultáció segített. Egyébként a költő versmagyarázatai is élményszámba mennek...

Kiáltvány

Néha leküzdhetetlen vágyat érzek
hogy ablakom szélesre tárva felkiáltsak
Zeppelin-kiáltásommal
még a halálnak is
                                 fölébe kerekednék
De ilyenkor általában
csak még jobban elszégyellem magam
merthogy az ablakom mindig szélesre van tárva
Különben is minek föllármázni a szomszédot

Szeretném azt mondani
„angyalok vedelnek dalolnak koitálnak
a szívem koszos-füstös
kiskocsmájában
                              rendezve van már a számla”
De azt kell mondanom
„az antikommunizmus
a tőkésosztály globális stratégiája
amellyel tovább prédálják
a borom a vágyaim és a dalaim”
Mégis megoldom a dolgot
„angyalok vedelnek dalolnak koitálnak
az antikommunizmus
a tőkésosztály globális stratégiája
Adjátok vissza a forradalom szárnyait”

Lírikusok közéleti költők
                                            rendezve van már a számla?

Régóta adós vagyok egy életrajzzal, Mario Benedettit fordtottam a legtöbbet, de viszonylag keveset írtam róla a blogon. Most, a közlés után fél évvel, itt is hozzáférhető a pályarajz-nekrológja.

Tulajdonképpen így búcsúzom tőle és a novelláitól, sajnos úgy néz ki, nincs tovább. Hiába hallom a szerkesztőktől, olvasóktól, hogy Benedetti jó, hiába mondják többen is, hogy érdekelné őket egy Benedetti kötet, egyre inkább úgy néz ki, egyelőre nem lesz. A regényről szinte biztosan kimondható, hogy nincs iránta kiadói érdeklődés, a versek közül talán itt-ott megjelenik majd néhány.

A novellákért még küzdök, de egyre kevesebb a remény. Március 31. a határideje egy fordítástámogatói pályázatnak, amelyet gyakorlatilag Benedettire szabtak, nem is kis összegről van szó, de úgy tűnik, még így sem elég vonzó az anyag. Sajnálom, mert szeretem Benedetti novelláit, szeretem őket fordítani is. Talán a Truth on the Rocks volt a kedvencem.

Mario Benedetti

(részletek)

Meghalt Uruguay don Mariója, Latin-Amerika egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb írója. Csak a La tregua című regénye 150 kiadást ért meg, huszonöt nyelvre fordították, könyveinek eladott példányszáma meghaladja a kétmilliót. Novellista volt, költő, regényíró, színházi szerző, irodalom- és filmkritikus, esszéista, újságíró, humoreszkszerző, politikai aktivista és megannyi más.

...

A hétköznapi hősök nyelvén beszél a hétköznapi hősökhöz, versei a szerelemről, félelmekről, magányról, vágyakról szólnak, azaz mindannyiunkat foglalkoztató érzelmekről ír, mindannyiunk számára érthető egyszerű, közvetlen, mégis gazdag nyelvezeten, mindannyiunk számára élvezetes, élettel teli és elkötelezett módon. Megteremti a társalgó, beszélgető költészetet. Barátja, Saramago így írt erről: „Benedetti szándékosan nem vett tudomást arról, hogy állítólag bizonyos szavak »költőiek«, mások pedig nem. Számára maga a nyelv, mégpedig az egész, költői.” (Ennek remek példája az argentin Eliseo Subiela filmje A szív sötét oldala, melyben a főszereplők párbeszéde Benedetti verssorait idézi. A filmben maga a költő is fölbukkan, hajóskapitányként szavalja saját versét, németül.) Az Irodai verseket nem csak a költészet szakavatott értői olvassák, maguk az irodisták állnak érte sorban a könyvesboltok előtt.

A verseskötet után ismét visszatér a novellákhoz, de ugyanez az egyszerű, mégis gazdag és élvezetes nyelv jelenik meg 1959-es Montevideanos (Montevideóiak) című kötetében, amely végképp kijelöli helyét az ország és a szubkontinens irodalmi térképén. Benedetti így vall a versekről és a novellákról: „Egy verset meg tudok írni a repülőn vagy egy hétvége alatt… viszont egy novellán akár évekig is dolgoznom kell… Egy novellában nem hibázhatok, szavanként építem föl, minden szónak megvan a maga szerepe, a befejezés pedig különösen fontos.” Az író ekkorra végleg szakít az őt megelőző generációk vidékközpontú témáival; nem véletlenül, ekkorra már „fél Uruguay” a fővárosban lakik. Nemcsak témaválasztásában, de nyelvezetében, főszereplőinek megválasztásában is tetten érhető az a törekvése, hogy a város, a városi középosztály elé tartson egyszer görbe, máskor hiperrealista tükröt.

...

A tizenkét éves kényszerű emigráció viszont újabb korszakot nyit prózájában. Benedetti témaválasztását mindig erőteljesen befolyásolták életének eseményei. A száműzetése alatt született Con y sin nostalgia (Nosztalgiával és anélkül) novelláiban vagy a Vientos del exilio (Az emigráció szelei) verseiben helyet kap a rendőri üldöztetés, a bebörtönzés, a kínzás, a kínzók emberi leépülése. 1982-es regénye Primavera con una esquina rota (Törött sarkú tavasz) az Amnesty International díját kapja, ebben a regényben használja először egyik leghíresebb neologizmusát, a „remigrációt” (desexilio).

Maga a remigrációs korszak éppoly intenzív és nehezen földolgozható élményekkel gazdagította, mint az emigrációs. Benedetti fokozatosan mossa el könyveiben a műfaji határokat, 1984-es Geografías (Tájrajz) kötete már nehezen besorolható, találhatunk benne novellát, verset, egyperceseket, még annál is rövidebb egymondatosokat. [...]

...

Haikura, haibunra várva címmel irodalmi pályázatot hirdetett a Cédrus Művészeti Alapítvány, a Japán Alapítvány Budapesti Irodája és Százhalombatta Város Önkormányzata. A határidő február 11. A pályázat témája a halom, a hegy, a domb. Műfordításokat is fogadnak, ezért kicsit körülnéztem a neten.

Bevallom, nem vagyok nagy hódolója a műfajnak, hallottam az eredetéről, az 5-7-5 szótagos szerkezetéről, arról, hogy nyugaton is vannak művelői. Sőt, azt is tudtam, hogy Mario Benedettinek is van egy haiku kötete. Föllapoztam, de egy darab heggyel-dombbal kapcsolatos haikut sem találtam (aki ismeri Uruguay domborzarát, talán nem lepődik meg). Viszont, ha már olvastam, fordítottam is néhányat közülük.

Nagyjából tizenöt fordítás készült el, ezek közül nyolcat találtam közölhetőnek. Voltak egészen jók ezeken kívül is, a klasszikus 5-7-5-ös szerkezetet is sikerült tartanom, de nem igazán jött ki a haiku ritmusa. Maradtak a fiókban.

Haikusarok

 

29.
a bűnös lelkek
kiket elvisz az ördög
ők is csak lelkek

44.
ne lássalak már
az idén többet vagyis
a jövő keddig

52.
hogyha szédülök
talán megrészegített
a tekinteted

99.
a világtájak
nagy bulit csapnának ha
öten lennének

128.
gyermekkoromban
sosem hagytak aludni
a bölcsődalok

164.
a pápa mondta
nincs mennyország se pokol
nem semmi a hír

185.
kissrácként nárcisz
tükröt kért karácsonyra
a jézuskától

188.
volt egy hitetlen
bár ő is imádkozott
csak franciául

Nem is tudom, hogy kezdjem, hiába fordítok mostanában érdekes dolgokat, egyelőre egyezkedem, szervezkedem, most épp nincs igazán szabad szövegem. Szóval ismét hír, ismét publikáció. Miguel Antonio Chávez egy novellája (a Csillagpor.nó) jelent meg a 2000 folyóirat januári számában, az 57-62. oldalon találjátok. Majd pár hónap múlva kiderül, lesz-e online is.

A már korábban említett levonategyeztetés ellenére szegény Miguel Antonióból "spanyol író" lett, nos, nem az, ecuadori...

Megjelent tehát az első novella A jövő nem a miénk online változatából, szinte biztos, hogy május környékén lesz folytatás. Ha megkapom végre a L'Harmattantól a szándéknyilatkozatot, akkor léphetünk előre a nyomtatott változat ügyében is.