Egy hónapja még arról olvastam (egy levélben), hogy elkészült A jövő nem a miénk antológia angol nyelvű fordítása, és halandnak a kiadói tárgyalások az Egyesült Államokban. Most viszont megjelent az akkor ígért chilei kiadás is, a harmadik a sorban, az Uqbar kiadó gondozásában.

Sajtóhírt még nem találtam, egy blogbejegyzésben írt róla Carlos Wynter Melo.

A kötetből egyfajta vándorpróféta lett, utazó, aki bejárja Latin-Amerikát, vált néhány szót az őt váró barátokkal, és iszik velük egy pohárkával, parkokban és luxushotelekben éjszakázik – nem különösebben érdekli, hol kap szállást –, csak a hátizsákja van vele, benne néhány váltás párnaként is használható alsónemű.

A Magyar kiadásról továbbra is annyit tudok mondani, hogy igyekszünk. De azért apránként haladunk is. Viszont most már lassan elkiabálom, úgyhogy nem mondtam semmit...

Érdekes, hogy egyre több kiadó (főleg a független kiadók) alkalmaz a cégre jellemző arculatot az összes kötetén, így gyakorlatilag minden könyvük reklámhordozóként is működik. Ha az ember kézbe vesz egy könyvet az argentin Eterna Cadenciától, a spanyol Salto de Páginától, rögtön tudja, kivel áll szemben. De említhetném az Acantiladót, vagy rossz példaként az Anagramát (esetleg a Lengua de Trapót) is. Persze lehet vitatkozni arról, hogy ez üdvözlendő gyakorlat-e, de mindenképpen érdekes. Főleg azért, mert Magyarországon eddig nem találkoztam ezzel a törekvéssel.