Lassan elfogynak a "Samantás" sztorijaim, most éppen nem jut eszembe egy sem (ami meg eszembe jut, azt inkább nem mondanám), de így is, mire a könyvre kerül a szó, mindenki úgy tekinthet Samanta Schweblinre, mint az ismerősére.

A 2000 szerkesztősége most is, ahogy legutóbb is, nonkonformista novellát választott, egy mikulásosat, télapósat, kinek hogy tetszik. Viszont a kötet októberi megjelenése miatt a télapó is hamarabb jött el, a 2000 szeptemberi számában (a 47-49. oldalon) találjátok, ami mostanában kerül a standokra. (2010-11-16: Esetleg itt, online.)

Nem is szaporítom a szót, jusson idő a következő posztra is. Sűrűsödnek az események, sűrűsödnek a posztok is. (Kerekes Gábor nem ez a K. G.)

Niki hozta a hírt, idén Mario Vargas Llosa kapta az irodalmi Nobel-díjat. (2010-10-13: Olvasom az Eterna Cadencia blogján, hogy a Ladbrokes-nál 25 az 1-hez fizetett. A cikk egyébként érdekes háttérinfókról ír.) Sokat töprengtem, hogy írjak-e a dologról, végül is ez mégsem egy hírblog, nem is fordítottam semmit Vargas Llosától, nem is olyan friss maga a hír, aki érdeklődik a téma iránt, az már alighanem hallott róla. De mégiscsak komoly újság, és érint engem is.

Kétségtelenül nagy hatással volt rám annak idején a Kölykök, az Európa Zsebkönyvek sorozatában jelent meg, az egyetem elején ezeket túrtam rendre az antikváriumokban, mindegy volt, milyen nyelvű az eredeti, kíváncsi voltam a még nem a kánonhoz tartozó, de érdekes szerzőkre. Mindez persze azelőtt, hogy egy szónál többet tudtam volna spanyolul. Aztán jött a Város és a kutyák és a Négy óra a Catedralban, amit első nekifutásra nem tudtam végigolvasni. Nem sikerült befogadnom, csak évekkel később, akkor viszont pár nap alatt. A kedvencem ugyanakkor egyértelműen a Zöld Palota. Olvastam persze aztán mást is, Pantaleón, Júlia néni, de ezeket már nem nekem írta...

A Nobel-díj visszhangja viszont elgondolkodtat. Bevallott módon az az egyik célom, hogy a kortárs, vagy az itthon kevésbé ismert latin-amerikai irodalmat elhozzam Magyarországra. MVL viszont ismert, kortársnak a szó "fiatal" értelmében nem igazán mondható. Szóval kívül esik az érdeklődési körömön. Viszont most szépen elindul az újrakiadása, még az is lehet, hogy jön Budapestre, stb. Vajon lesz kiadói igény más latin-amerikai szerzőkre? Lesz pénze, szándéka a Vargas Llosát vendégül látó intézetnek, hogy fiatal szerzőket is támogasson? Nem tudom.

Eredetileg vendégposztot szerettem volna beharangozni ezzel az elmélkedéssel, de kicsit hosszúra sikerült, úgyhogy egy részlettel ajánlom Z. D. két írását, egy retrospektív összefoglalót és egy sajtószemlét a lazarillo.hu-ról.

Vargas Llosának nem csupán az irodalmi és politikai, de az irodalomkritikai munkássága is tartogat érdekességeket: hogy mást ne mondjunk, García Márquezről szóló vaskos monográfiája (Historia de un deicidio – Egy istengyilkosság története) épp akkortájt látott napvilágot, mikor a két író emlékezetes „bokszmeccsét” vívta. Kevesebb pikantériát, de annál több elismerést rejt kor- és honfitársa, az indián Peru legkitűnőbb ábrázolójának, José María Arguedasnak érdekében kifejtett „marketingmunkája”, akiről szintén írt monográfiát (La utopía arcáica – Az archaikus utópia), a Mély folyókhoz írt, indiánregényeket elemző előszava pedig magyarul is olvasható. Vargas Llosa ugyanakkor nem csupán reflektív, de önreflektív író is: az Historia secreta de una novela (Egy regény titkos története) A Zöld Palota megírásának történetét meséli el, az El pez en el agua (Mint hal a vízben) pedig élete kulcsmomentumait.

Vargas Llosa Latin-Amerika hatodik irodalmi Nobel-díjasa a chilei Gabriela Mistral (1945) és Pablo Neruda (1971), a guatemalai Miguel Ángel Asturias (1967), a kolumbiai Gabriel García Márquez (1982) és a mexikói Octavio Paz (1990) után, perui író pedig személyében kap először ilyen elismerést. Magyarországon azon csekély számú latin-amerikai író egyike, akitől csaknem komplett életműsorozat jelent meg az Európa Kiadó gondozásában, regényein kívül kitűnő esszéi, kisregényei és novellái is olvashatóak. Erős válogatást nyújt kisprózájából a Kölykök, mely nálunk is több kiadást megélt, számos novellája olvasható antológiákban, illetve a Nagyvilágban, legutóbb pedig életrajzírói énjét is megmutatta az általunk is nagyító alá vett Onetti-biográfiával. Talán a szélesen szétterjedő munkásság az oka annak, hogy a perui írónak nincs olyan egyszemélyi „magyar hangja”, mint García Márqueznek Székács Vera, aminek eredményeképp, mint Bikfalvy Péter egy kritikájában rámutatott, magyar fordításaiban több támadható pont is van, elég, ha csak a vitatható címekre (Zöld Palota, Négy óra a Catedralban) és a több regényben ismétlődő szereplők eltérő neveire utalunk. Hazánkban legutóbb 2003-ban járt, mikor a Könyvfesztivál vendégeként átvette a Budapest Nagydíjat. 

Szóval örülök a sikernek, de kíváncsian várom a fejleményeket. (Ja, a fotó címe Mario Vargas Llosa, dadevoti fotója.)

Ismét a Sikolyt ajánlom, bár az Írók boltjából eltűnt, a katalógusukban nem szerepel. Lehet, hogy csak gerillapéldányok voltak korábban a boltban? És ismét egy Schweblin novellát (a 28-34. oldalon található a Konzervek munkacímű Minőségét megőrzi). Érdekesnek ígérkező női blokkot hoz az őszi számban a Sikoly, női irodalom, hmm, erről már elmélkedtem egyszer az Új Forrás kapcsán.

Samanta azt mesélte egy interjúban, hogy előfordult, hogy valaki azt mondta neki, tényleg jók ezek a novellák, ahhoz képest, hogy egy nő írta őket. És hogy az illető mindezt dicséretnek szánta. A másik kedvencem, szintén az interjúból: nem is vagy olyan, mint egy argentin, szintén bóknak szánva. Hehe. 

A Sikolyban mindig érdekes a képanyag is, most csak végigpörgettem a számot, ma hozta a postás, de esküdni mernék, hogy az 59. oldal Szobor és szobrászát (Lennert Géza képét) már láttam valahol.

Olvasom a tavalyi bejegyzést, meg átfutom újra miért is csinálom. A jó hír, hogy most már azt írhatom, a blog elérte azt a célt, amiért elkezdtem csinálni. A blog ismertsége nő (ha a látogatottsága nem is olyan mértékben). Publikáltam, és folyamatosan publikálok itthoni és határon túli folyóiratokban, idén megjelent egy novelláskötet a fordításomban, jövőre egy biztosan, de remélem több könyv is jön, van rá esély. Megismertem remek szerzőket, szimpatikus kiadókat, szimpatikus terveket, van valamennyi tér a pénzhiány és a válság ellenére is. Még pódiumon is voltam, a blog pedig bekerült a Goldenblog legjobb 50 kulturális és szórakoztató blogja közé.

Merre tovább? Szeretnék még több latin-amerikai kortársat hozni a hazai könyvpiacra, segíteni a jövő néhány biztosan kiemelkedő szerzőjének, hogy Magyarországon is stabilan jelen legyenek. Szeretnék sokkal többet olvasni, magyarul is, kortárs világirodalmat is. Szeretnék megint egyperceseket is találni, fordítani. A többi meg titok.

Egyvalamit viszont régóta szeretnék, költözni, lassan egy éve megvan a saját domain, megvan a szükséges tudás, hogy egy új fejezet induljon a blog életében, kicsit hírorientáltabbá váljon, ami nem feltétlen jelenti azt, hogy kevesebb szöveg kerülne ki, inkább azt, hogy több kishír. De az átálláshoz idő kéne, az meg egyelőre nincs. Viszont örömmel jelentem, a kutyaház kész. Majdnem. :)

És az elmaradhatatlan statisztikák: az aloldalak közül legtöbben azt nézik meg, hogy ki vagyok, és mit publikáltam. Sokan a Babits ösztöndíj vagy egyéb fordítói pályázatok után kutatva kötnek ki a blogon. De sokan olvasták a bejegyzéseket a Barba felolvasóest apropóján. Cortázar fámás és kronópiós kiadatlan egypercesei pedig nem véletlenül vonzottak sok látogatót.

Az összes keresőkifejezést most nem böngésztem végig, a legtöbben már direkt a blogot keresik, ez tavaly nem volt ennyire nyilvánvaló. Ahogy a tartalmi statisztikából is látszik, sokan a Babitsról szeretnének többet megtudni. De jönnek Benedettit, Cortázart, Barbát olvasni, vagy Schweblinről hallottak már valahol. Remélem népszerű keresőszó lesz hamarosan. Most jöttem rá, hogy a blog.hu diszkréten megváltoztatta a blogon belüli keresés "kulcsszavát", és mivel vannak, akik használják (azaz megtalálják! :) ezt a keresőt is, nekem az is fontos, őket mi érdekli. Visszatérünk rá jövőre.

Samanta Schweblin egy levelében azt írta, milyen jó, hogy ennyi novellát sikerült elhelyeznem folyóiratokban (és hogy ez fontos a könyv miatt). Én meg azt válaszoltam (na jó, nem ezt válaszoltam), hogy milyen jó, hogy ilyen novellákat ír, amiket viszonylag kevés ráhatással és kitartással sikerül elhelyeznem folyóiratokban.

Érdekes módon minden folyóiratot más időpontban, és más novellákkal tudtam megkeresni, a legelsőket még februárban, amikor még szó sem volt a magyar nyelvű kötetről. Egyedül a Műút prózaszerkesztője utasított el, mondván, hogy ezekkel a novellákkal "most nem tud mit kezdeni". Mindenki más megtalálta a lapja profiljához és az ízléséhez passzoló írást. Egy-két kalamitás előfordult a kéziratokkal, de minden jó, ha jó a vége. 

Az októberi Jelenkorban, előkelő helyen, Krasznahorkai után, Borges előtt, az 1058-62. oldalon találjátok az első novellát, amit Schweblintől olvastam. Öt oldal tömör szöveg. A Jelenkorhoz fűződő egészen váratlan és érdekes élmény volt, hogy papíron kaptam meg a levonatot. Így egy kis munkámba telt, amíg beszkenneltem, OCR-eztem, és összehasonlítottam a beküldött kézirattal (persze megoldom, ugye, nem kérek segítséget :), de érdemes volt, mindig (na jó, szinte mindig) tanul az ember a szerkesztői módosításokból, akármilyen kevés is legyen belőlük.

Végre megjelent a novelláskötet is, most 20% kedvezménnyel kapható a kiadónál. Nem sokára írok róla.