Soha nem voltam Kubában. Egyáltalán, Latin-Amerikában sem. Az ottaniakkal kapcsolatos élményeim mind Spanyolországból és... Szegedről származnak. A latin-amerikai emigránsok Csongrád megyében létrehoztak egy kulturális (lehet, hogy nem csak kulturális) egyesületet, ami rendszeresen tartott összejöveteleket. Egy ilyenen tanultam meg merenguét és salsát táncolni, aki nem hiszi, járjon utána!
Ez persze a következő Rodríguez Núñez versről jutott eszembe. Jártak oda kubaiak is, illetve egy középkorúnál talán már idősebb tolmács, aki annyit tolmácsolt kubai vonalon, hogy maga is erős kubai (hogy ott milyen, nem tudom) akcentussal beszélt.
Amikor latin-amerikaiakkal beszélgetek (jó ritkán), kicsit sajnálom, hogy elhagytam a kelet-andalúz akcentusomat. Szerettem úgy beszélni, csak hát, egy magyar srác, andalúz akcentussal Baszkföldön, tényleg idétlenül hatott. Most egyelőre van ez a szikár északi, enyhe baszk beütéssel. Persze az is szép.
Szóval megint vers, lassan összegyűlik egy negyedkötetnyi, de egyelőre folyóiratok közlik tovább a sorozatot, talán egy nagyobb lélegzetű interjúra is sor kerül. És egyszer talán a tengerpartra is eljutunk Havannában.
Jam Session
Úgy szól ez a dob
hogy a nap éjjel is a kertjét járja
Úgy szól ez a bőgő
hogy a meztelen csiga szalutál a harkálynak
Úgy szól ez a szaxofon
hogy a gyík a csillagokat csodálja
Úgy szól ez a konga
hogy a liliom a konkoly szerelméért eseng
Úgy szól ez a zongora
hogy a pillangó végül visszabújik bábjába
És úgy szól ez a trombita
hogy Isten is nevet
Sinnica Jacq-nak
Teljes változat és eredeti (PDF-ben): 
Víctor Rodríguez Núñez: Jam Session
Víctor Rodríguez Núñez: Los poemas de nadie. Medellín, 1994, Tecnológico de Antioquia
Az illusztráció Rusty Stewart képe: Afro Cuban All Stars.
Ha tetszik, ajánld a 
TurulMeme-en!
