Ismét A jövő nem a miénk projekt, Giovanna Rivero novellája. Volt szerencsém olvasni egy korábbi változatát, érdekes volt látni, hogyan fejlődött a szöveg (és hogyan nehezítette meg Giovanna a dolgomat a hozzáadott, átírt részekkel).
Amikor először olvastam a történetet, a hangulatáról egyből Bánk Zsuzsa Az úszója jutott eszembe, amit annak idején „csak úgy” levettem egy könyvespolt polcáról, megvettem és hazavittem. Azóta az elmúlt öt év egyik legkedvesebb olvasmányélménye számomra. Nem is értem, miért nem jelent még meg Bánk második regénye magyarul.
De vissza Giovanna novellájához. Nem érzem még száz százalékosnak a fordítást, de úgy döntöttem, mégis közzéteszem, legföljebb ez lesz az első olyan poszt, amelyben nem csak stikában javítgatok a publikált szövegen, hanem több változatot is olvashattok. Persze, az is lehet, hogy marad minden így, meg az is, hogy mégis stikában javítgatok majd. Persze, ha valaki tud ajánlani jóféle felelgetős, beugratós csúfolódó mondókát, tegye! Bővebben a teljes változatban, a részletek és a tovább után... (2010-01-22: Leporoltam a kötet novelláit, és végre – az index "33 nyald a seggem télen, nyáron" fórumát, meg pár másikat végigolvasva – rátaláltam az "– Ott egy pók. – Hol? – Az orrodon lóg." párbeszédre, amit be is ültettem a novellába, ezzel kicsit megtisztítva a magyar kulturális referenciáktól. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jól tettem, de azt hiszem, a XXI. századi műfordítás inkább ebbe az irányba mozdul.)
Édes vérünk
(részletek)
...
– Amikor betöltöd a tizenegyet, elviszlek magammal – mondta az apja. Silvia mosolygott még néhány másodpercig. Biztos vagyok benne, hogy közben arra gondolt, milyen ostoba az apja, milyen reménytelenül ostoba, hogy lehet ilyen végtelenül, menthetetlenül ostoba. Sziámi gyűlölettel gyűlöltük az apját. Silvia mégis azt mondta:
– Az még soká lesz, és akkor már nem lesz kedvem.
– Ó, dehogyisnem, persze, hogy lesz kedved – Mr. Orange szeretett ellentmondani neki, felügyelni, kijavítani a válaszait. Vártam a pillanatot, amikor kijön a sodrából, ugyanis Silvia apja végül mindig kijött a sodrából. [...]
...
– Nem akarok mosolyogni – mondta Silvia, és összerezzent, miközben a szájához emelte a kezét.
– Pedig mosolyogsz – mondta Mr. Orange, és támadásba lendült a villámaival. – Simítsd már ki a hajad az arcodból! Gyerünk, kislányom, ne mozogj, nézz rám!
Silvia mégis rám nézett, és intett a kezével. De én már nem akartam többet grimaszolni, és a szemfogaimat mutogatni. Zavart a napfény. Lehet, hogy az ostoba Mr. Orange nem is sejtette, hogy sziámi gyűlöletünk egyik pillanatról a másikra,egy sóhajtásnyi idő alatt képes veszélyes vámpírrá változtatni bennünket? Szinte semmit sem tudott rólunk Mr. Orange. Milyen ostoba is volt Mr. Orange.
...
Ha az apja végre eltakarodna a krémszínű, dohányszagú mellényével együtt, felvennénk a vörös parókákat, és álneveken szólítanánk egymást. Silvia nem Silvia lenne. Szerette, ha Susanának hívjuk. Ez történne, biztos voltam benne, csak a szemünket kell becsuknunk, hogy végre vége legyen ennek a pillanatnak. Becsukni a szemünket, foszforeszkáló csillagokat és csigavonalakat képzelni magunk elé, amilyeneket a képregényekben látni az üvöltő hősök körül.
...
Teljes változat és eredeti (PDF-ben): 
Giovanna Rivero: Édes vérünk [?].
Giovanna Rivero: Sangre dulce. In Diego Trelles (ed.): El futuro no es nuestro [online]. <http://www.piedepagina.com/redux/14/06/2008/sangre-dulce/> 2008. augusztus 29-i állapot.
Az illusztráció Yelnoc képe: Zion and Tracy jumping.
Főoldal« Chávez: Csillagpor.nóBenedetti: Viszonyuk nem volt egyszerű »
