Annak örömére, hogy ma kaptam a hírt: négy Víctor Rodríguez Núñez versfordításom még idén megjelenik egy magyarországi irodalmi folyóiratban, ráadásul még arra is komoly esély van, hogy nagyobb terjedelmű magyar nyelvű antológia is szülessen, újabb verset fordítottam a költőtől. Egy rövidke, de tetszetős darab következik tehát, ezúttal egy frissebb kötetből.

Két szakadék

Két szakadék között élek
                                            Egy oldalon
annak nyugalma ki talán már eleget talpalt
s a hídon a korlátra könyökölve
– délutánok magányos szertartása –
nézi a rohanó folyót
A másikon roppant nyugtalanság
mit az érez ki menne tovább mindenáron
de csak az álmatlanság tajtékát látja
és a hídról magát
                                az öledbe veti

A pontos dátumot nem tudom megmondani, megjelent a Nagyvilág világirodalmi folyóirat júniusi száma (főszerkesztője Fázsy Anikó). A 495-500. oldalon olvasható az első Benedetti fordításom, az Idill című novella. Egy érdekes, dupla belső monológos elbeszélés Benedetti első novelláskötetéből, 1949-ből!

Amikor az ember olvassa magát nyomtatásban, nem a nyomdafesték illata a legizgalmasabb élmény. A kéziratot másfél éve küldtem el a Nagyvilágnak, gyakorlatilag akkor el is nyerte a végleges formáját a szöveg (vagy inkább elméletileg). Mondanom sem kell, ma itt-ott biztosan más megoldást választanék, de nem is ez a lényeg. A szöveg szerkesztett, tehát I. A. keze nyomát is magán viseli (nem tudom, lehet, hogy nem csak az övét), ennek megfelelően érnek meglepetések, amikor a novellát olvasom. Egy valamiért biztosan mérges vagyok kicsit, akkor a "görcsöl a mája" kifejezés ellen szerintem megdönthetetlen érvekkel lobbiztam, de ez sem volt elég, sajnos.

Érdekes folyamat végén született meg a szöveg, akkoriban úgy éreztem, ezt majd a blogon alaposan kivesézem (na jó, még nem is volt blog: de utána), most viszont nem érzem a dolgot olyan izgalmasnak. Volt néhány pengeváltás, de az esetek többségében az együttműködés eredményeként jobb lett a szöveg. Én meg tudom, hogy az akkor is "epegörcse van" kellene, hogy legyen. :)

A Nagyvilág honlapján még nincs kint az online változat, amint megérkezik, linkelem majd. (Már itt.) Sőt, később kikerül a novella ide is. Ha jól tudom, a szerzői jogi törvény szerint hat hónap múlva kitehetem az én változatomat.

Nem szólt akkorát, mint az argentin kiadás, így csak egy hónapos késéssel vettem észre, megjelent A jövő nem a miénk második, bolíviai papírkiadása a La Hoguera kiadó La mancha sorozatában. Furcsa, a kiadó katalógusában nem szerepel, de a sajtóhírek szerint június elsején, a X. Nemzetközi Könyvvásáron mutatták be Santa Cruzban.

Az argentin kiadásról jut eszembe, jövőre, 2010-ben Argentína lesz a Lipcsei Könyvvásár hivatalos vendége, 2011-re pedig az UNESCO Buenos Aires-t választotta a Világ Könyv-fővárosává. Jól lobbiznak, úgy néz ki. Hogy ez hatással lesz-e a magyar kiadásokra? Remélem.

A bemutató beszélgetésen jelen voltak az (online és nyomtatott) antológia bolíviai szerzői közül hárman: Giovanna Rivero, Maximiliano Barrientos és Rodrigo Hasbún (akiről egyébként csupa jót hallok). Azt hiszem Giovannától idézek:

Már nincsenek kibúvók, ragadjuk meg azt a globalizációból azt, ami hasznos lehet számunkra. Változtassunk a sémákon. Nem csak a szerzők törekednek az egyetemességre, az olvasók is. Ezért a fő célunk tulajdonképpen az, hogy eljuttassuk a Bolíviában születő irodalmat más földrészekre is.

Szóval globalizáljunk, exportáljunk, importáljunk... A magyar kiadásról annyit tudok mondani, hogy nem reménytelen a dolog. Igyekszünk.

Elkészült a harmadik (utolsó) Cortázar egyperces fordítása. Nem tudom megmondani, miért ez maradt a végére, talán ez tűnt a legnehezebbnek, talán eleinte ez tetszett a legkevésbé. Az viszont ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy ha sokat csiszolgatja az ember a szöveget, és a munka végén (nem úgy, mint az elején) nagyjából elégedett, akkor szinte automatikusan megszereti. Ezt pedig csiszolgattam rendesen...

A fámákról, kronópiókról, reményekről írtam már korábban.

Technikai megjegyzés: a "Jó naposkodást!" köszönést Imrei Andrea fordításaiból kölcsönöztem.

Never Stop the Press

Egy fáma annyit dolgozott a mate üzletágban, hogy-semmi-másra-nem-maradt-ideje. Így hát fámánk időnként elhagyta magát, s gyakorta kiáltott föl tekintetét-az-égre-emelve: „Mit kell kiállnom! Kizsigerel a munkám, s bár szorgalmam példamutató, az-egész-életem-kínszenvedés!”

Miután tudomást szerzett gyötrődéséről, egy remény – aki gépíróként dolgozott a fáma irodájában – vette magának a bátorságot és megszólította, mégpedig ekképpen:

– Jó naposkodást, fáma fáma! Ha ön elszigetelődni munka okán, én megoldás előhúz bal zsebem most rögtön.

A fáma a fajtájára jellemző nyájas tekintettel összevonta szemöldökét és kinyújtotta a kezét. Ó, láss csodát! Ujjai köré fonódott az egész világ, és a fámának már nem volt oka rá, hogy a sorsáról panaszkodjon. A remény minden reggel újabb adag csodát hozott, és a foteljában üldögélő fáma kapott egy hadüzenetet vagy békeszerződést, egy jófajta bűnügyet, egy exkluzív látképet Tirolból vagy Barilochéból vagy Porto Alegréből, beszámolót egy új motorról, egy szónoklatot, egy színésznő vagy színész fényképét s így tovább. Mindez öt zsetonjába került, ami nem olyan sok pénz, ha cserébe megkapjuk érte a világot.

Régen főztem konzervből, egyre kevesebb olyan írást találok a spájzban, mely még a műfordítóműhelyben készült. Most mégis egy ilyen következik. Nem hálás feladat leporolni egy régi fordítást, kicsit olyan érzésem van, hogy vagy annak idején szántam kevés időt erre a házi feladatra, vagy azóta fejlődtem sokat, mert tisztességesen átszerkesztettem.

Egy érdekes tanulsága is volt a szerkesztésnek: akkoriban sokkal bátrabban és szemtelenebbül írtam bele magam a fordításba. Ma már nem nagyon engedek meg olyan átköltéseket, mint akkor. Bár, az is igaz, hogy a színházban ez szerintem sokkal inkább megengedhető, mint prózában.

Színházról van szó, ugyanis, egy rövid egyfelvonásos fordításáról. Mindig is szerettem volna színházi darabokat fordítani (ez továbbra is így van), ráadásul a műfordítói pályám is majdnem úgy indult, hogy fölkérnek egy darab fordítására. Majdnem... Aztán egy szegedi alternatív színházi találkozón a figyelmembe ajánlott valaki egy spanyol nyelvű darabot, de nem sokkal később lefordította más. Van még egy pár ilyen majdnem, nem tud nem eszembe jutni Sinkó Péter humoros glosszája Agárdi Gábor előadásában, a Memoár (Hogyan nem találkoztam Bartók Bélával). Nagyjából én is mesélhetnék hasonlókat: hogyan nem lett belőlem műfordító címmel.

A lényeg, itt ez a darab, az első ebben a kategóriában a blogon. Nem egy földhözvágóan megrendítő iromány, de a maga nemében egészen sikeres volt Mexikóban, még film is készült belőle 1977-ben. (Bevallom, most nem néztem utána az összes tipográfiai finomságnak, igyekeztem ésszerűen központozni az instrukciókat.)

Az összeírás

(részletek)

REMEDIOS: Hát… Egy kicsit dagadtnak látszom, nem?
DORA: (Aggódva.) Dehogyis, doña Remedios. Nagyon jól áll magának, nagyon elegáns.
HERLINDA: Az a tükör nagyon torzít. Újat kéne már vennünk.
REMEDIOS: Nem emeli ki túlságosan a hátsómat?
CONCHA: De, bizony.
REMEDIOS: Valóban?
HERLINDA: Egyáltalán nem emeli ki. Ez a Concha nem ért a divathoz.
REMEDIOS: Hát, én nagyon farosnak látom magam...

...

Herlinda habozik egy pillanatig, majd ajtót nyit.

HERLINDA: (Határozottan.) Mivel szolgálhatok, uram?
ÖSSZEÍRÓ: (Beljebb lép.) Jó napot. Azért jöttem...
HERLINDA: Szabad tudnom, ki mondta, hogy bejöhet?
ÖSSZEÍRÓ: A távozó hölgy mondta, hogy...
HERLINDA: Ugyanis ez egy magánlakás, és így berontani, az magánalak... m-magánlaksértés.
ÖSSZEÍRÓ: A hölgy, aki épp elment beengedett, és...
HERLINDA: Távozzon!
ÖSSZEÍRÓ: Már megbocsásson...

...

Belép Paco, kótyagosan, enyhe alkoholos befolyásoltság jeleivel hangjában és külsején.

PACO: Mi történik? Miért sírtok?
ÖSSZEÍRÓ: Jó napot, maga a ház ura?
PACO: (Ünnepélyesen.) Szolgálatára.
ÖSSZEÍRÓ: Nézze, az asszonyai nem értették, hogy miről van szó.
HERLINDA: Uram, ez nem hárem. Én a nővére vagyok.
ÖSSZEÍRÓ: Persze. Bocsásson meg. Nézze… Maga tudja, mi az az összeírás?
PACO: Természetesen. Az újság is megírta. Összeszámolják a lakosságot. Minden nagy országban így csinálják.
ÖSSZEÍRÓ: (Fellélegez.) Erről van szó. Egy ipari, kereskedelmi és közlekedési összeírásban pedig összeszámolják... hát ezeket.

...