A második Cortázar mikronovella a posztumusz kötetből. Ez már egy kicsit furganfosabb munka volt, mint az előző, biztos lehetne kicsit máshogy, kicsit jobban, de én úgy éreztem, ha közelítem ahhoz, ahogy én szívesen olvasnám, veszítene az eredeti hangulatából. Szóval elég szöveghű ez is.

Más mesélnivalóm most azt hiszem nincs is. Hacsak az nem, hogy a Kronópiók és fámák angol kiadásában érdekes módon szerepel ez az egyperces is. A spanyol nyelvű eredetiben nem.

Útügyek

Egy szegény kronópió vezeti a gépkocsiját, és ahogy egy kereszteződéshez ér, elromlik a fék, és nekimegy egy másik autónak. Fenyegetően közelít felé egy rendőr, és előhúz egy kék borítójú noteszt.

– Maga nem tud vezetni? – kiabálja a rendőr.

A kronópió néz rá egy darabig, aztán így szól:

– Maga kicsoda?

A rendőr megdöbben, vet egy pillantást az egyenruhájára, csak hogy meggyőződjön, nem történt-e tévedés.

– Hogyhogy ki vagyok? Nem látja, hogy ki vagyok?

– Én egy rendőregyenruhát látok – mondja nagy szomorúan a kronópió. – Maga belül van az egyenruhán, de az egyenruha nem árulja el nekem, hogy maga kicsoda.

A rendőr fölemeli a kezét, hogy megüsse, de a kezében ott a notesz, a másikban meg a ceruza, így hát mégsem üti meg, hanem előre megy, és följegyzi a rendszámot. A kronópió nagyon szomorú, és arra gondol, bárcsak ne karambolozott volna, mert most föl fognak neki tenni egy csomó kérdést, ő pedig nem tud majd rájuk válaszolni, mert nem tudja, ki az, aki fölteszi őket, és idegenekkel az ember nem tudja megértetni magát.

Miközben úgy tűnik, mintha nem nagyon foglalkoznék a bloggal, azért a háttérben folyik a gyümölcsöző munka (na jó, ez nem igaz), ráadásul folyamatosan követem a hispán világ irodalmi híreit, egyre többet, ahogy egyre több érdekes blogot, folyóiratot olvasok. Így figyeltem föl arra is, hogy az Alfaguara kiadó április végén egy posztumusz Cortázar kötetet jelentetett meg Papeles inesperados [Váratlan papírlapok] címmel. Több száz kiadatlan írás, esszék, novellák, egypercesek, mindenféle egy 480 oldalas új kötetben. (Közben nem állom meg, hogy ide ne biggyesszem, mivel foglalkoztam az elmúlt napokban. Film, nem irodalom.)

Szóval Cortázar, a papírlapok között pedig található három egyperces is, ezek kimaradtak a Kronópiók és fámák története című kötetből annak idején. Cortázarról rosszat nem tudnék mondani, mióta olvastam az európás válogatáskötetét, talán a rám legnagyobb hatást gyakorló szerző lett. A Kereskedelem (az új fordításban Üzleti vállalkozás) című novelláját egy időben fejből is tudtam. A spanyol szakos fölvételin kérdezték, mit szeretek benne, meséljek róla. Én meg mondtam, nem találok rá szavakat, olyan jó. :) Azért finoman elmosolyodott a bizottság.

Több Cortázar is volt az első könyvzsákmányaim között Spanyolországban, a Quiroga  mellett a kétkötetes ...összes novellái második kötetét Almeríában vettem, az elsőt pár héttel később egy granadai könyvesboltban találtam meg. Silvalandia, még valami. Küldtem haza vagy hat kiló könyvet. :) Most meg itt lenne az ideje, hogy rendeljek, a Cervantes Intézetben a könyvtárközi kölcsönzés 3800 körül van, és nem hozhatom haza a könyvet, csak az olvasóteremben olvashatom. Akkor inkább megveszem, csak legyen hová tenni. Mikor lesznek már e-könyvek, olcsón?!

Szóval jön az Ebéd, a három egyperces közül az első, de nem hiszem, hogy megállom, hogy a másik kettőt ne fordítsam le, mert jók azok is, persze. Néhány dolgon elgondolkodtam: az első mondat szórendjén, például, de maradt így. Érdekes volt, hogy fordítottam, aztán egyszerűsítettem a saját szövegem, megnyirbáltam, szikárítottam, úgy lett olyan, mint Cortázaré. A másik kérdés a "mintha a szél kapta volna föl"-lel kapcsolatos. Az eredetiben ez "mintha megitta volna a szél", ami spanyolul igen ritkán (vagy egyáltalán nem) használt kifejezés. A "mintha a föld nyelte volna el", "mintha ott sem lett volna" és változatai szóba sem jöhettek, ezek ugyanígy léteznek spanyolul, egy pillanatra elgondolkoztam még a "mintha köddé vált volna", mert magyarul ritka, de spanyolul létezik ehhez hasonló változat is, aztán maradtam a szeles megoldásnál.

Gondolom el tudjátok képzelni, mekkorákat nyeltem, miközben képet kerestem a mikronovella mellé... Visszhangzott.

Ebéd

A kronópiók éttermében történnek efféle dolgok, nevezetesen, hogy egy fáma erősen összpontosítva sztéket rendel sült krumplival, azután nagyotnéz, amikor a pincér kronópió megkérdezi, hogy mennyi sült krumplit kér.

– Hogyhogy mennyit? – kiabálja a fáma. – Hozzon nekem sült krumplit és kész! Az eszem megáll!

– Tudja, nálunk hetes, harminckettes vagy kilencvennyolcas adagokban szolgáljuk föl – magyarázza a kronópió.

A fáma egy pillanatra eltűnődik, a tűnődés végezetével pedig így szól a kronópióhoz:

– Nos, barátom, menjen a picsába!

A fáma legnagyobb meglepetésére a kronópió azon nyomban engedelmeskedik, azaz elillan, mintha a szél kapta volna föl. Természetesen a fáma soha nem fogja megtudni, merre is található az a bizonyos picsa, ahogy valószínűleg a kronópió sem, mindenesetre az ebéd finoman szólva sem nevezhető jólsikerültnek.

Ugyan korábban beszámoltam arról, hogy nem én fordítom a Grimpow: a láthatatlan út című nagysikerű spanyol ifjúsági regényt, mivel végigrágtam magam az 550 oldalon, az irodalmi hírek között lapozgatva csak nem kerülte el a figyelmem, hogy Spanyolországban megjelent a történet második része. A dolog nem meglepő, szerintem többen is eléggé értetlenül nézhettek maguk elé az immáron első kötet végét olvasva.

Ha már olvastam a hírt, elolvastam az új könyv első néhány fejezetét is. Gyanítható, hogy a címnek megfelelően (Grimpow y la bruja de la estirpe: olvasatlanul nem vállalkoznék a cím magyarítására) nagy szerepet kap majd benne egy boszorkány. De a lényeg: Ábalos több újítással is él, egyrészt rövidebb, pörgősebb fejezetekkel operál, másrészt, figyelem!, két párhuzamos szálon indítja a cselekményt! Ez mindenképpen jót tesz a regénynek, bár az író stílusa nem sokat változott az első kötet óta.

Nem fordítottam még verset Benedettitől. Amikor pár hete olvastam, hogy rosszabbodott az állapota, és a hispán világban maratoni felolvasásokat tartottak a verseiből, hogy erőt adjanak neki, az egyik hír végén ott volt ez a vers is. Valahogy benne volt, hogy ezt majd le kell fordítanom. Egy kicsit hirtelen raktam most össze, szerintem kötetbe nem így kerülne, lehet még itt-ott polírozni, de tessék, olvassátok!

Benedettiről most nem mesélek sokat, majd lesz életrajz is róla a héten, inkább akkor. Annyit csak: az egyetemen nem olvastam Benedettit, nem tanultam róla (lehet, hogy figyelmetlen voltam, de lehet, hogy nem is tanították). Megoszlanak arról a vélemények, hogy tényleg nem olyan nagy író-e, mint az igazán világhírűvé lett kortársai, vagy csak nem volt jókor, jó helyen (politikai értelemben sem), viszont egy biztos, sokan, nagyon sokan szerették, és nagyon sok fiatal. Sokak számára tényleg egy ikon, a versei pedig sok helyre eljutottak, talán messzebb is, mint a prózája.

Csak egy-két éve ismertem meg, amikor XX. századi és kortárs uruguayi írókat kerestem, hogy kis csokorrá bővítsem az egy szál Quirogával induló fordításaimat. Akkor még lelkes naivitással azt hittem, hogy, pusztán azért, mert jók, meg is fognak jelenni a szövegeim. :) Azóta történt sokminden, én pedig megszerettem Benedettit, a novelláit, leginkább. Ő úgy írt, ahogy én szerettem, szeretek fordítani.

Még valami, a Sikolyban megjelent egyik fordításom most egy kicsit megint elérhető lesz itt is.

Happy birthday

 

Mi lesz a világgal, ha én már nem láthatom nem hallhatom
        nem tapinthatom nem szagolhatom nem ízlelhetem?
mi lesz a többiekkel csekélységem nélkül?
vagy élnek tovább úgy ahogy én is élek
        azok nélkül, akik már itt hagytak?
de mégis
miért van az hogy közülük néhányan megsárgult fotók
        míg mások ködösödő tekintet
        megint mások kezeim helyett kezek?
mi lesz majd mindannyiunkkal nélkülünk?
milyen színe és neszei micsoda lágy bőre milyen íze és illata
        lesz az áld(átkoz)ott világnak?
mi értelme lesz már a némaság főszereplőjévé lenni?
        a felejtés hírnökévé?
hová lesz a szerelem a tizenegy órai napfény
        és a valódi ok nélkül szomorú szürkület?
lehet hogy a hatvanadik évet betöltve
        mindenki fölteszi ezeket a kérdéseket?

azt már tudjuk milyen a válaszok nélkül
de milyen lesz a világ kérdések nélkül?

Nem ilyen poszttal szerettem volna megtörni a májusi hallgatást. 88 évesen meghalt Mario Benedetti. Szomorú. Van a fiókban még egy félkész versfordításom tőle, azt a héten igyekszem befejezni, és akkor írok egy hosszabbat...