Kis hír, már korábban írtam (olvastam), hogy Cs. L. álomprojektjei között szerepel két Schweblin novella megfilmesítése:

Meg akarok próbálkozni a nagyjátékfilmmel, de legbelül rövidfilmben gondolkodó ember vagyok, és az animációban látok nagy potenciált. Van két novella, amelyet szeretnék negyedórás-húszperces animációs filmek formájában adaptálni, ezek egy fiatal argentin írónő, Samanta Schweblin A madárevő és Minőségét megőrzi című írásai. Ezek abszurd, David Lynchre emlékeztető, fekete humorú sztorik, és már írásban is nagyon filmszerűek.

Nem tudom, hogy halad a terv, de:

• Már forog egy vizsgafilm U. T. rendezésében a Budapest Film Academyn, a címe A madárevő. Részletek a Facebook oldalon.
• Cs. E. rövidjét, az Irman ihlette Hearts in Vain-t idén mutatták be, íme a hivatalos trailer a vimeón.
• Az argentin Alejo Santos is vizsgafilmet készített, amely már nemzetközi fesztiválokon is szerepelt, az alapja a blogon is olvasható Megölni egy kutyát.
• (2013-09-01) Nos hát, H. É. is egy Schweblin-kisfilmen dolgozik: Minőségét megőrzi (lehet, hogy kettőn?). Szintén Facebookon követhető az ügy.

Remélem, lesz még, remélem, egyszer meg is nézhetem majd mindet, és remélem, jók lesznek. :) (És persze kíváncsi vagyok, hogy lesz-e hivatkozás a fordításra, fordítóra...)

Persze nem véletlenül vállaltam el a munkát, Bolaño könyvét megelőzte a híre, már a kisregények 2010-es megjelenésekor utalt több kritikus is a Vad nyomozókra. Talán az irodalmi lapokban megjelent anyagokkal sikerült fenntartani a kíváncsiságot, és a lelkes olvasók már várták a regényt. Az Irodalmi szemle áprilisi számában az Infrarealista kiáltvány, két novella (Fotók, Mauricio Silva, a „Szem”), pár vers és egy remek interjú mellett közölt D. A. esszében is szó esik róla. Az azóta megjelent apró beharangozók még elég komoly félreértéseket és a könyv olvasásának értelemszerű hiányából fakadó pontatlanságokat tartalmaznak, de valahol ez természetes (és jó látni, hogy dolgoznak a kiadó PR-esei). Bolaño boomról (vagyis a két főalakról) alkotott véleményét idézném is az interjúból:

Talán túlzott volt a mozgalom emblematikus alakjait övező rajongás, ami nyilván igazságtalan volt a csöndesebb figurákkal szemben, mint Monterroso vagy Onetti, akik viszont egyre több teret nyernek az utóbbi időben. Mintha jobban kiállták volna az idő próbáját.
– Szerintem nem így van. Egy Vargas Llosa vagy egy García Márquez irodalma kimagasló.

Mint egy katedrális.
– Több annál. Nem hiszem, hogy az idő kárt tehet bennük. Vargas Llosa munkája például hatalmas. Ezernyi ponton kapcsolódik másokhoz és mások is ezernyi ponton kapcsolódnak hozzá. García Márquezé szintén. Ezenfölül mindketten közszereplők. Nem csupán az irodalmi élet szereplői. Vargas Llosa elnökjelölt volt. García Márquez komoly politikai súllyal és befolyással bír Latin-Amerikában. Ez kissé torzítja a képet, mégsem szabad elfelejtenünk, milyen pozíciót töltenek be a rangsorban. Ők ketten többek, többek az utánuk következőknél, és kétségtelenül többek az én generációm íróinál. Olyan könyvek, mint például Az ezredes úrnak nincs, aki írjon egyszerűen tökéletesek.

A Google Alerts soha nem látott mélységekbe küzdötte magát, de figyelek, sorjázom majd a megjelenéseket itt is.

(2014-04-29) A külvárosi élet hátránya, hogy a kultúrszomjat nem könnyű oltani, most jutottam hozzá a februári Kalligramban megjelent Z. D. - ritka műfaj - fordításkritikához. A hispanista nem kímél, de az élve boncolás közben mintha védőbeszédet mondana az alább B. E. által megkérdőjelezett döntésem mellett. Persze rámutat néhány véleményes megoldásra is, de a konklúziója: "...a Vad nyomozók 2013-ban, magyarul is friss és magával ragadó nem kis részben a kitűnő fordításnak köszönhetően." Az egyik izgalmas alapvetés viszont az - az eredetit olvasó egyes kritikusok által a szerzőnek felrótt kishiba -, hogy a Vad nyomozók szlengje, sőt dialektushasználata nem hiteles. "los mexicanos hablamos como chilenos, los chilenos como españoles, los españoles como el árabe que aparece en una parte y ese árabe, a su vez, habla como francés..." Lehet-e a fordításban hitelesen rekonstruálni egy eredendően a szerzőn átszűrve homogenizált vagy helyenként "kibicsaklott" szöveget? A vélemények persze megoszlanak... izgalmas lehetne erről vitázni.

Z. D.: Zsigerből vagy realistán?

A chilei, mexikói, katalán és még ki tudja, milyen szereplők nyelvi szubsztrátumainak egybeöntésén túl ugyanakkor az időbeli dimenzió is újabb nehezítő tényező: vajon egyáltalán elvárható-e egy húszéves időintervallumban játszódó regénytől az, hogy minden pillanatában ne csak a megfelelő nyelvjárást, de annak korhű szlengjét is visszaidézze? Többé-kevésbé arról van itt ugyanis szó, hogy egy negyvenes évei végén járó, régóta Katalóniában élő chilei író a kilencvenes évek végén megpróbálja visszaidézni (majd módosítani) húsz évvel azelőtti, egészen eltérő nyelvi, kulturális és történelmi közegben megtörtént mexikói kalandjait: bravúros emlékezet ide oda, nem biztos, hogy ez száz százalékban lehetséges. Ez azonban még csak a spanyol változat lehetséges defektje: mi van akkor, ha a hetvenes évek mexikói szlengjének kilencvenes évekbeli átiratát a 2010-es évek elején kapja kézhez átültetésre a magyar fordító? Milyen szlenget, kornyelvet használjon, melyik idejéhez igazodjon? A cselekményéhez, annak papírra vetéséhez (vagyis a szöveghez), vagy a sajátjához?

...

Kertes szerencsés módon nem próbálja valamilyen tájnyelvvel (mondjuk, erdélyi tájszólással) érzékeltetni a szöveg mexikóiságát, jól érzi, s legalább ilyen jól is adja vissza ugyanis az annak minden elemében lüktető urbanitást, a tónus pedig pont oly élő és üdítően fiatalos, mint a szereplők, s mint maga az oralitásra erősen alapozó szöveg. Bolaño nyelvi invenciónak magyarításai [...] pedig különösen a mocskos szájú amerikai Bárbara Patterson monológjai esetében érnek fel az eredeti mű ötletgazdagságával.

(2014-04-29) Szép meglepetés volt a Magyar Narancs könyvfesztiválra időzített számában ismét a minimum 11-es listáján, több "méretes regény" közt látni a kötetet. S bár K. I. vélhetően olvasatlanul méltat, az őt követő B. E. olvasmányos és sokat mondó, ehhez mérten épp nem túlságosan mélyen szántó elemzésében kitér a fordításra is. A szleng izgalmas kérdés, valóban tudatos döntés volt, és ismét belegondolva nem érzem, hogy az "eredetit" követő, kvázi historizáló szleng elegendő alibit nyújtana ahhoz, hogy a recenzió végén előrevetített, ebben az esetben viszont instant módon nevetséges argót elbírja a szöveg. Hogy miért idézőjelben az "eredetit", kommentálom a következő részlet előtt.

B. E.: Világzsiger

A Vad nyomozók az 1970-es években játszódik, a 90-es években íródott és a 2000-es évek nyelvén beszél (magyarul). Ezért kárhoztatni kéne a fordítót, de nem teszem: nagyrészt innen, a nyelvből jön az az otthonosságérzet, amely módot ad a mezei olvasónak, aki nem a dél-amerikai irodalom-szakértője, hogy valahogy elfészkelődjön a több száz idegen névből... felépülő, észbontóan ismeretlen világban.

...

Kertes Gábor nagyszerű munkát végzett, de hosszabb távon visszaüthet az a más szempontokból nagyon is védhető döntése, hogy kortárs szlenget használ. Az ötvenes években, a beatgeneráció után egy emberöltővel született, a hetvenesekben pályára lépő korosztály nagy nemzedéki regénye nem csak az idei bestsellerlistát célozza meg; ma kultkönyv, holnapra klasszikus lehet, de mindenképp időtálló olvasmány, míg a szleng gyorsan avul és válik nevetségessé. De ez legyen a jövő gondja, egyelőre semmi akadálya nincs annak, hogy átadjuk magunkat a Vad nyomozók mozgalmas tablójának, színes figuráinak, fekete humorának. Tovább...

(2014-04-12) Ezúttal a Kultography-ról linkelek, gy. azt írja: "Bolaño sokat markol, és nem kevesebbet fog a gigantikus regényfolyamban", kellemes, rövid kis elemzés.

Gy.: Nyomozás egy vers után

Senkit ne tévesszen meg: a Vad nyomozók nem krimi. A gigantikus puzzle igazi huszadik századi pikareszk regény, amellyel a kultikus chilei regényíró, Roberto Bolaño valódi remekművet alkotott.

...

A regény igazán érdekes része azonban nem is Juan García Madero naplója, hanem maguk a Vad nyomozók: egy több mint ötszáz oldalas monológfolyam, ahol több mint ötvenen mesélnek arról, milyen viszony fűzi őket a nyomozásukkal húsz évet eltöltő zsigeri realistákhoz. Időben, térben és stílusban is jókora távolságot ível át Bolaño, ahogy követi hőseit. Tovább...

(2014-04-11) Ismét az ÉS hasábjain, ezúttal az Ex libris nyitótételeként kapott helyet a regény. A már V. Zs. által is idézett Echavarne-idézettel felütve. Mondanom sem kell, pozitív az írás kicsengése.

W. A.: Ex libris

[...] Hálátlanság lenne csupán ferdített önéletrajzként tekinteni erre a mesteri kompozícióra... Latin-Amerika egy jól körülírható tér helyett egyfajta mentális állapottá minősül át. Az álomszerűséggel járó képtelen és bizarr eseménysorozat, amely több esetben kitér az e világi magyarázatok elől is, éppen a regényidő alattomos előrehaladásáról tereli el az egyébként is belefeledkezésre kényszerített olvas figyelmét. Belano és Lima szinte időtlen figurákká válnak a végzet és az egzisztencia megannyi fondorlatán időközben már átesett társaság többi tagjának gyűrűjében...

(2014-04-11) A könyvről megemlékeznek sör- és fociblogok is, de azért mégiscsak az elemző olvasók és kritikusok véleményét sorjázom az oldalon. Még előtte megemlékeznék arról, hogy M. N. M. "lenembestsellerezte" a Vad nyomozókat egy interjúban (bár sikernek könyveli el).

A következő kritika Gy. K. az Irodalmi szemlében megjelent elemzése. Tulajdonképpen nem könnyű kiemelnem belőle a lényeget.

Gy. K.: Zsigeri fikciók

[...] A regénynek ebből a második, a pikareszk regényt dokumentumregénybe illesztő részéből azért is nehéz a szökés utáni eseményeket rekonstruálni, mert a vallomástevők nyilatkozatai sokszor ellentmondanak, cáfolják, sőt kioltják egymást. A tényszerűségüket még inkább megkérdőjelezi a többször is nyilatkozó Quim Font, aki ekkor már a bolondokháza falai közé zárva fejti ki megkérdőjelezhetetlennek hitt, különös asszociációkkal, szürreális víziókkal tarkított álláspontját. [...]

[...] A második rész vallomásainak szubjektivitása azonban oly mértékű, hogy a harmadik rész ismeretében sem tudjuk: egy adott, igaznak beállított esemény vajon valóban megtörtént-e, vagy csupán egy önmagát zsigeri realistának valló író- vagy költőtárs fiktív története ami nem véletlen, ha tudjuk, hogy Bolaño alkotásainak egyik legfőbb célja a feszültségkeltés az irodalom és az élet, a fikció és a realitás között. S e regénye vallomásos részével épp ezt a feszültségkeltést fejlesztette tökélyre.

(2014-01-03) Mielőtt rátérnék a következő remek fordulatra, mindenképpen említést érdemel, hogy az ibérvilág-szakértő Lazarillo évértékelése szerint a Vad nyomozók lett az év könyve 2013-ban! :)

"Egy darabon a Kritika kíséri a Művet, majd a Kritika elenyészik, és a Művet az Olvasók kísérik tovább", idézi a regényt vargarockzsolt a moly.hu közösségi oldalon. Röpködnek az ötcsillagok a molyon, és bár nagyon remélem, hogy az a bizonyos Kritika még nem enyészik el, lesz még, aki hozzátesz a "diskurzushoz", örömmel látom, hogy valami megmozdult a (teljes olvasóközönségre nézve reprezentatívnak természetesen nem tekinthető) közösségi oldalon, az Olvasók között. (Ráadásul "mostanában Pynchon és Roberto Bolaño, posztmodern amerikai írók regényei szövik át" K. L. gondolatait is.) A következő értékelést is a molyon olvastam először.

V. Zs.: Irodalom és Élet 760 oldalon

Szomorú könyv, rengeteg humorral, mindenütt ott leselkedik benne a halál, de így legalább van tétje a dolognak: aki felnéz az éjszakai égre, a hidegen szikrázó csillagokra, vagy a kopár és szürke sivatagot átjáró szélbe tartja az arcát, vagy a nagyváros hunyorgó neonfényeit bámulja, vagy a tenger hullámainak zúgását hallgatja egy part menti barlangban, pislákoló gyertyafénye mellett, nem tudhatja, meddig tart az élet, ami nem zárja ki, hogy ma nevessen, és elmesélje a tegnap történeteit.

...

Remekmű, igazi klasszikus nagyregény. Tovább...

(2014-01-02) A korábban részletet is közlő műút páros kritikájának másik szerzője, M. G. komoly vállalással rögtön mindhárom magyarul megjelent Bolaño-regényt tárgyalja. Külön figyelmet szentel a fordítónak, és visszafogott kritikával él: a beszédmódok regionális különbségeinek elvesztése miatt az eredetinél jelentősen homogénebb szöveg, illetve helyenként a hetvenes évekbeli helyett a mai fiatalság nyelvhasználatát tükröző szleng miatt, de a verdikt: "A fordító büszke lehet, a grandiózus projekt eredményesen valósult meg." (Kedves "baki" egyébként, hogy az írásban Ford* Impalát említ, a fordításkritikában ezen is el lehetne merengeni, ugyanis az Impala bizony Chevrolet, az eredetiben ugyanakkor tényleg Ford Impala szerepel. Átírni Chevyre érzésem szerint túl nagy "ügy" lett volna, meghagyni Fordnak [nehezen indokolható] hiba, hát maradt szimplán Impala. Egyébként bevallom, én sem szúrtam ki, az olvasószerkesztő találata.)

M. G.: Új költészet, vad nyomozás, éjszakai csilagok Chilében

Roberto Bolaño szövegei vagy tetszenek vagy nagyon nem, de mindenképpen felkavaróak, és nyugtalanító kérdésekkel szembesítenek. Nem kötődik a latin-amerikai próza már-már klisészerű hagyományaihoz, túllép a mágikus realizmus sokszor kiüresedett divatján, az esztétizált fantasztikum elméleti játékain. Bolaño a rideg valóságról [, a diktatúra észbontó gyötrelmeiről], az egyén elveszettségéről ír, ám nem a dokumentumirodalom történeti igazságfeltáró szándékával, hanem a borgesi és cortázari világkép nyomán az értelmiség egyéni szerepvállalásának felelősségét keresi. Bolaño sugallata fájdalmasan nyugtalanító, sokszintű metaforái, képi megfogalmazásai fanyar cinizmussal vonnak be mindnyájunkat a felelősök körébe.

A tovább után B. I., V. Gy., B. P., O. A., Z. D., U. B., O. A., E., F. B., B. M., B. Sz., B. R. és B. K.

Ugrunk az időben, egyszer előre: átszökkenek a február óta az Irodalmi szemlében, a Kalligramban, az Ezredvégben, a Napútban megjelent fordításaimon (ígérem, hogy ezekre még visszatérek), és megérkezünk a jelenbe, csak hogy aztán visszamenjek egészen tavaly augusztus elsejéig, amikor (természetesen határidőre) leadtam a kéziratot a kiadónak, hogy aztán novemberben megjelenjen a kötet. A csúszás alighanem múlt a jogtulajdonoson, a kiadón, a csillagok állásán, most már teljesen mindegy. Megérkezett, a maga 85 dekájával, 764 oldalával, 5,5 centis gerincével Bolaño egyik alapműve. Vártuk már. (A belív betűi kicsit maszatosak, de ez csak akkor észrevehető, ha a kisregények pengeéles betűit melléteszitek.)

„Gabriel García Márquez óta a legfontosabb latin-amerikai író.” – San Francisco Chronicle

A chilei Roberto Bolaño (1953–2003) immár világhírű nagyregényének főhősei, Arturo Belano és Ulises Lima, két zsigeri realista költő 1975 szilveszterén útnak indul egy kölcsönkapott Impalával, hogy fölkutassa a századelőn, a mexikói forradalom után rejtélyes módon eltűnt Cesárea Tinajerót. Húsz éven és kontinenseken átívelő útjuk során látnak mindent: szerelmet, halált, idegösszeomlást, párbajokat, irodalmi és kiadói életet, drogot, szerencsés és szerencsétlen fordulatokat, erőszakot, eltűnéseket és előtűnéseket. A történetben sajátosan keveredik a fikció és a valóság, a nyomozás számtalan szereplője és tanúja között akad mocskos szájú ösztöndíjas, illegális bevándorló potyautas sokmilliós totónyereménnyel, Trockij dédunoka, lelkes Octavio Paz-rajongó, Sade márkit olvasó francia egyetemista lány, visszavonult mexikói torreádor, labilis neonáci, és mellettük kritikusok, költők, múzsák, csavargók tömege. Az ő megnyilatkozásaikból mozaikszerűen összeálló „road movie-t” thrilleri izgalmak sorozata és direkt, kíméletlen humor szövi át.

Köszönöm a kiadónak a lehetőséget, és külön örülök, hogy látom, volt fülük meghallani néhány apróságot, amit a közös munka során súgtam nekik. Szép és értékes könyv született (szebb, mint a nagy átlag), és ha belegondolok abba, amit Herralde úr, Bolaño egyik "fölfedezője" mondott a Vad nyomozókról, hogy long-sellerről van szó, már látom is, ahogy a mai harmincas-negyvenes – aztán a mai húszas – generáció polcán ott áll majd hosszú évek múltán a teknitélyes kötet, a Száz év magánytól nem olyan messze. Kötelező olvasmány azért aligha lesz belőle, ahhoz még szükség lenne néhány generációváltásra.

De félre a pátoszt, szórakoztató munka volt (írtam is róla itt meg itt), amit félig vakon, vagyis olvasatlanul vállaltam, és D. M. tanárnőm szerint ez a legjobb, amit az ember egy ekkora terjedelmű könyv esetében tehet, hogy a végére már ne utálja és unja halálosan. :) Sokat hallottam korábban Bolañóról, jót is, kevésbé jót is (és persze olvastam pár novelláját), de muszáj volt vállalnom a munkát, még akkor is, ha ma ez Magyarországon nem a legbiztosabb módja a kenyérkeresésnek. És persze nem bántam meg – pedig konfliktusokkal járt, és néha nagyon kellemetlen volt –, ugyanis ráébresztett néhány dologra, és azt hiszem, helyre tett. Persze lehet, hogy nem másról van szó, mint amit az Éjszaka Chilében hangja így fogalmaz meg (S. L. fordításában):

...mind tudtuk, hogy tennünk kell valamit, hogy vannak szükséges dolgok, és hogy van, amikor áldozatot kell hozni, és van, amikor életrevalóan kell gondolkodni.

A 3600 forintos ár, ami akciókban már akár 2700 is lehet, egyszerűen nem hagy kifogást, aki ennyiért nem veszi meg, annak nincs mentsége. llyen üdítő ár-érték arányú könyvvel rég találkoztam. Részletek olvashatók belőle a kiadó holnapján, a műútban és a 2000-ben. A hivatalos könyvbemutató szeptember 22-én várható, remélem, sok érdekességgel, még jelentkezem a részletekkel. Addig pedig nyári olvasmánynak beszerezhető a már magyarul megjelent két kisregénye is, az Alexandra boltjaiban 880 forintért!

Először is elnézést a késedelemért. Egyelőre borítóval sem szolgálhatok. (2013-02-10: már igen) Érdekesen indult a történet, tulajdonképpen föl sem ajánlottam közlésre ezt a novellát, pontosabban nem a folyóiratban való közlésre ajánlottam föl, még pontosabban még a pályám legelején már egyszer fölajánlottam a Kalligramnak, de a prózaszerkesztő elutasította a közlést. Akkor nem volt még nyomtatott, sőt semmilyen publikációm sem, és hittem abban, hogy pusztán a jó szöveg elég az érvényesüléshez. Lényegében ez igaz is, bizonyos fönntartásokkal. Végül csak ez lett az első publikációm (konkrétan ez volt az első műfordításom, tényleg), igaz, online, a zEtnán.

Szóval most kicsit leporoltam, és így került M. S. főszerkesztő kezébe, akiről csak jót tudnék mondani, és nem pusztán azért, mert a Napszúrást olvasva egyből azt felelte, hogy lehozzák a folyóiratban. Tehát tudtam, hogy közlik, de nem tudtam, mikor. A következő élményem pedig már az volt, hogy kaptam egy emailt a szerződésről, amelyben arra kértek, hogy küldjem mihamarabb a számlát, és gyorsan fizetnének is. Hát, csak tessék. :)

Viszont homokszem került a gépezetbe, és tiszteletpéldányt nem kaptam, az újságosokat, könyvesboltokat pedig elkerültem, azóta sem sikerült beszereznem egyetlen példányt sem. Mindenesetre az 58-62. oldalakon olvashatjátok a novellát, ha szerencsésebbek vagytok nálam.

Emellett persze jó lenne beszélni Quirogáról is, aki elképesztően jó, komor novellákat írt, muszáj lesz tető alá hoznom belőlük egy illusztrált kötetet, és dedikálnom H. Zs. tanárnőnek. Legutóbb épp egy Bolaño novellát, az El retornót olvasva gondoltam rá, hogy ez simán lehetne egy közepes-jó Quiroga írás is. Ha már Bolaño, ő írta a Tanácsok a novellaírás művészetéhez 4. pontjában:

Olvasni kell Quirogát, olvasni kell Felisberto Hernándezt és olvasni kell Borgest. Olvasni kell Rulfót, Monterrosót, García Márquezt. Ha egy novellista csak egy picit is ad a saját munkájára, soha nem olvas Celát vagy Umbralt. Cortázart és Bioy Casarest igen, de Celát és Umbralt még véletlenül sem.

Bár eléggé más világ, és messze nem érnek a novellák nyomába, érdekes az a néhány gyerekmeséje is, amelyeket lefordítottam. Itt a blogon is olvashattátok már A flamingók harisnyáját és A megkopasztott papagájt. Időnként körülnézek a neten, mi a helyzet az illusztrációkkal (ugyanis a könyv rendkívül népszerű, Magyarországon kívül, haha). Most a Behance-en találtam ezt a sorozatot, Bert van Wijk munkája, igen korrekt. Különösen A kajmánok háborúja stimmel, az ormányosmedve-bocsok is cukik nagyon, ahogy piknikeznek. (Hoppá! A könyv magánkiadásban jelent meg, saját facebook oldala van, és a Kickstarteren szedték össze rá a pénzt!!! Lenyűgöző.)

Kissé megkésve, így az ünneputó után következzenek az ígért karácsonyi egypercesek. (Időközben az Internacional microcuentista eredményt hirdetett a világvége-mikronovellák versenyében, nem rosszak, nem rosszak a díjazottak, de a többségük azért kicsit szabadabban nyúlt a témához, mint az általam fordítottak.) Közben beleolvastam a tavalyi "karácsonyellenes" pályázatuk antológiájába, onnan is választok egyet, és a kép is ezt az egymásnak feszülő jót és nemjót ábrázolja. :)

Az egyik egyperces perui, a másik spanyol író műve, mindketten elsősorban egypercesszerzőként ismertek, de ők is bekerülnek az oldaldobozba, hogy rend legyen.

Daniel Sánchez Bonet: A Mikulás és a Háromkirályok nem léteznek (2011)

Valamelyik reggel egy szívtelen ember elmondta az iskola összes gyerekének – szegénykék alig múltak kilencévesek – hogy a Mikulás és a Háromkirályok valójában egyaránt a szülők. Nagy csapás volt ez Armandónak és az osztálytársainak. Talán az ő számára kicsivel nagyobb.

Szegény Armando árva volt.

Pablo Nicoli Segura: Közlekedőedények (2011)

A Mikulás nekikészült, hogy leereszkedjen a kéményen és meglepje őket; odalent a három kismalac már várta a forró vizes fazékkal.