Régóta szeretem a Kalligramot. Tetszik a pozsonyi/budapesti lap szerkesztői fölfogása. Mindig vannak új dolgok, fiatal szerzők, ismeretlen külföldi irodalom, ráadásul tetszett a lap kaotikusan egységes arculata is, a távolságtartása a fehér papír, fekete betű világtól. Tavaly Mészáros Sándor vette át a főszerkesztői feladatot Németh Zoltántól, és a lap jobb, mint valaha.

És régóta gondolkodtam, mi lehet az, ami befér a Kalligramba a fordításaim közül. Végül a 32 éves argentin Samanta Schweblin lett a tökéletes választás. A Nyitott Könyvműhelynél október elején megjelenő novelláskötet címadó novellája olvasható a 62-67. oldalon, míves madárkoponyák és -csontok illusztrálják. A könyv végül A madárevő címet kapta, itt még Madarak a szájban címen szerepel.

Mondanom sem kell, vannak még érdekességek a szeptemberi számban, de most csak egy szintén argentin vonatkozású recenziót emelnék ki. (Schweblint egyébként a kritikusok úgy emlegetik, mint az argentin kisprózairodalom hagyományainak legtehetségesebb folytatóját.) Szóval, a kritika rovatban Menczel Gabriella ír Julio Cortázar két regényéről, pontosabban inkább csak a 62/Kirakósjátékról. (A Sántaiskoláról ajánlom pl. Zelei Dávid recenzióját.) Ugyan lezárult a L'Harmattan Cortázar életműsorozata, de náluk is vannak, jönnek érdekes új darabok.