A júniusi Nagyvilág kifutott a boltokból, eltelt jópár hónap, itt az ideje azokkal is megosztanom egy Benedetti novellát, akik nem tudtak belelapozni a folyóiratba. Különös, hogy ez volt az első novellafordításom az írótól, sőt, tulajdonképpen az első önkéntes fordításom a Cervantes Intézetes kurzus után. Az első befogadott szövegem, ami aztán szűk másfél évig várt a folyóiratnál megjelenésre.
Ez a változat nem egyezik mindenben a nyomtatott szöveggel, a „görcsöl a mája” sincs benne, természetesen (én szóltam akkor is! :). A novella egyébként a Truth on the Rocks mellett talán a másik nagy kedvencem Benedettitől.
Érdekességeket most talán nem is említenék, talán a legizgalmasabb az volt, hogy a központozás nélküli belső monológokban megtalálja az ember a mondathatárokat. Vagyis ennél még sokkal izgalmasabb volt az, hogy az eredetiben kétértelmű, vagy bizonytalan mondathatárokat bizonytalanként fordítsa. Szerettem csinálni.
Idill
(részletek)
[...] csak azért nem emeltem még kezet rá mert nagy az Isten és a gyerek is figyelt fontos hogy mindig tisztelje az anyját nem fogok pont én rossz példát mutatni neki soha soha én még csak dohányozni sem dohányoztam anyám előtt de akkor váratlanul jelent meg a szomszédaszszonnyal eltüntettem a számban az égő cigit ahogy máskor szórakozásból szoktam de nem mentek tovább én csöndben figyeltem anyám is hallgatott a büdös vénasszony meg csak mondta mondta tőlem is kérdezett nem is tudom már valami hülyeséget és akkor nem volt mit tennem lenyeltem a cigit hogy meg tudjak szólalni azután pedig megműtöttek jó ég micsoda kalamajka anyám mindig sírdogál kicsit ha elmesélem Marta viszont nevet jóízűen nevet lehet hogy ebbe lettem szerelmes mert szerettem látni ahogy a kezével mintha megpróbálná visszatartani a nevetést persze sosem sikerült neki és kis szünetekkel tört ki belőle [...]
...
[...] az egyiknek sikerült végigkarmolnom az arcát még mindig véres a körmöm alja hirtelen kiáltást hallottam és láttam hogy ő kiszabadította magát és keményen nekiesett a nagydarabnak azután egy ideig semmit nem láttam mert a fekete az arcomba nyomta a lapátkezét milyen kedves a másik karjával hátrafeszítette a fejem micsoda szag te jó ég izzadtunk mindhárman mintha január lenne végül az egyik megragadta a táskámat igazából úgyis másikat akartam venni ha tud rá adni egy kis pénzt a hó végén mindig úgy érzi hogy túl sokat költök megnézném hogy tesz hármunk elé ételt abból a két nyomorult pezóból amit kapok tőle egy napra [...]
...
[...] ő meg én kicsit furcsák vagyunk mások rögtön átölelték volna egymást istenem mit úsztunk meg anyukám édes apukám mi viszont mintha semmi sem csak sétálunk tovább egy méterre egymástól mintha csak tréfa lett volna a galeri és csak játékból hemperegtünk volna a földön azokkal a gyilkosokkal biztos vagyok benne hogy megölnek minket ha nem hisz állapotosnak az a fekete Szűz Mária Istennek szent Anyja imádkozzál érettünk bűnö a fenébe öten voltak ki olvasta volna a holnapi újságban az aszszonyt válságos állapotban szállították kórházba most és halálunk óráján ámen szerencsére itt a gyár fényszórója világosban már nem mernek újra próbálkozni akárhogy is valamit szeretnék mondani neki [...]
Teljes változat és eredeti (PDF-ben): 
Mario Benedetti: Idill
Mario Benedetti: Esta mañana y otros cuentos. Montevideo, 1949
Az írás megjelent a Nagyvilág folyóiratban. A teljes fordítást itt találjátok, a 495. oldalon.
Az illusztráció augustineisnotmyname képe: a cute couple...
Ha tetszik, ajánld a 
TurulMeme-en!
Főoldal« Rodríguez Núñez: HistóriaRodríguez Núñez: Fekete-erdő szvit »
