Tavaly sem volt karácsonyi poszt, idén sem. Pedig itt hevert az asztalomon egy verskezdemény, Víctor Rodríguez Núñez prózaverse. (Hogy a prózavers tulajdonképpen miféle szerzemény, és mi választja el a lírai prózától, az jó kérdés.)
Mindenesetre én szeretem a hangulatát, és igen, erről a versről a karácsony is eszembe jutott. Persze eszembe juthatott volna valamelyik másik szeretetünnep, legyen az családi körben vagy barátok közt eltöltött. Jó téma a magány, kevés szóval, kevés mondattal is beszippantja az embert.
Alighanem, mire a vers könyvbe kerül, változni fog még, különösen a végével nem vagyok elégedett, egyelőre.
História
Járom a várost Most léptem ki egy szekrényszagú öreg moziból Senki senki nem vár Férfi vagyok egy nőt keresek hogy arcának tükrében meglássam önmagam Találomra befordulok egy sarkon Talpam alatt szavak csikorognak melléknevek levetett burka mit a járdán sorsára hagyott a szél Megbotlom de nem esek el Fölnevet két lány különös módon meztelenek az árnyékban a fényben mégis iskolásruhát viselnek A baloldalinak talán édes az ajka Járom a várost miközben a korán leszálló trópusi estét szétszaggatja a csókokból kipattanó elektromos ív macskák fülsértő miákolása Csillagok erkölcstelen szűzi szemérme
Teljes változat és eredeti (PDF-ben): 
Víctor Rodríguez Núñez: História
Víctor Rodríguez Núñez: Con raro olor a mundo. Havanna, 1981, Unión
Az illusztráció D.Munoz-Santos képe: Absent.
Ha tetszik, ajánld a 
TurulMeme-en!
