A második Cortázar mikronovella a posztumusz kötetből. Ez már egy kicsit furganfosabb munka volt, mint az előző, biztos lehetne kicsit máshogy, kicsit jobban, de én úgy éreztem, ha közelítem ahhoz, ahogy én szívesen olvasnám, veszítene az eredeti hangulatából. Szóval elég szöveghű ez is.
Más mesélnivalóm most azt hiszem nincs is. Hacsak az nem, hogy a Kronópiók és fámák angol kiadásában érdekes módon szerepel ez az egyperces is. A spanyol nyelvű eredetiben nem.
Útügyek
Egy szegény kronópió vezeti a gépkocsiját, és ahogy egy kereszteződéshez ér, elromlik a fék, és nekimegy egy másik autónak. Fenyegetően közelít felé egy rendőr, és előhúz egy kék borítójú noteszt.
– Maga nem tud vezetni? – kiabálja a rendőr.
A kronópió néz rá egy darabig, aztán így szól:
– Maga kicsoda?
A rendőr megdöbben, vet egy pillantást az egyenruhájára, csak hogy meggyőződjön, nem történt-e tévedés.
– Hogyhogy ki vagyok? Nem látja, hogy ki vagyok?
– Én egy rendőregyenruhát látok – mondja nagy szomorúan a kronópió. – Maga belül van az egyenruhán, de az egyenruha nem árulja el nekem, hogy maga kicsoda.
A rendőr fölemeli a kezét, hogy megüsse, de a kezében ott a notesz, a másikban meg a ceruza, így hát mégsem üti meg, hanem előre megy, és följegyzi a rendszámot. A kronópió nagyon szomorú, és arra gondol, bárcsak ne karambolozott volna, mert most föl fognak neki tenni egy csomó kérdést, ő pedig nem tud majd rájuk válaszolni, mert nem tudja, ki az, aki fölteszi őket, és idegenekkel az ember nem tudja megértetni magát.
Teljes változat és eredeti (PDF-ben): 
Julio Cortázar: Útügyek
Julio Cortázar: Papeles inesperados. Madrid, 2009, Alfaguara
Az illusztráció mattbellphoto gyűjteményéből származik: antique print 1 B&W.
Ha tetszik, ajánld a 
TurulMeme-en!
