Már többször is említettem, mennyivel kényelmesebbnek, vagy legalábbis hatékonyabbnak tartom a digitális olvasást a papíralapúnál. Akár egy PDA-n is. Persze, el tudom képzelni, hogy egy tengerparti strandra én is inkább a könyvet vinném, de hat-hét könyvet, ugye, már nem valószínű. A Libinfóról, a digitális forradalom egyik (könyvtári) vívmányáról, és arról, hogyan segíti a műfordítót, már írtam korábban. Most viszont a Digitális Irodalmi Akadémiáról lesz szó.

A moly.hu-n (ha nem ismerné valaki, egy könyves közösségi portál) turkáltam éppen, tulajdonképpen ismerkedtem az oldallal, mert bár regisztráltam valamikor régen, keveset jártam arra azóta. A moly vs. Könyvkolónia harc eldőlni látszik, ami nem lep meg, előbbi felülete trendi és hívogató, és legalább valamennyire összeszedett, a KK enyhén szólva rusnya. Tartalmilag is kevésbé tűnik naprakésznek, de bevallom, a funkcióiban már nem merültem el, nem volt jó érzés kalandozni benne. Szóval a molyon egy blogbejegyzésben vagy karcban vagy kommentben olvastam egy sort a DIÁ-ról.

A DIA a Wikipédia szerint 1998. június 2-án jött létre a legkiemelkedőbb magyar írók-költők forrásértékű szövegeinek megismertetésére és elérhetővé tételére. Érdemes elolvasni a DIA hitvallását is. Nem másolom ide a szerzőket, ha meglátogatjátok az oldalt, ott a teljes lista, nem rossz, nem rossz. És ami számomra fontos, elég sok kortárs szöveg is jelen van. Ha nem is a Garaczi, Dragomán, Darvasi vonalon, de van miből meríteni. Ihletet, természetesen. A DIÁ-nak ugyanis keresője is van, a digitalizált szövegekben keresni is lehet. (Sajnos bűn lassú, nem mutat apró részleteket a találatok környékéről, és a leghasznosabbat, a dzsókeres kiefejezéskeresést nem tudja. Akad fejlesztenivaló.)

Még nem írtam arról a blogon, hogyan dolgozom. Most sem fogok, de a XX. század műfordítója, aki papíron, ceruzával, könyvtárnyi papírszótárral dolgozott, nem ismerne rá a szakmájára. A lényeg persze nem az eszközhasználat, de olykor jól jön a "segítség". A DIÁ-n remekül meg lehet keresni, hogy egy kifejezést milyen formában használt egyik vagy másik írónk, lehet jelzőket kölcsönözni, ha elakadunk a szemszínekkel (ebben az esetben a színszótár is hasznos lehet), de lehet szimplán olvasgatni is, mondjuk Nádas Pétert. És most jöhetnek a gonosz (ámde helytálló) kommentek arról, mennyi pénzből készült el, és mennyiből fönntartható a DIA. Nem baj, kell ez.