Kicsit rendhagyó poszt következik. Még december elején megkeresett a Könyvmolyképző Kiadótól K. I., és bizonyos megérzésekre hivatkozva megkérdezte, hogy lenne-e kedvem, időm lefordítani egy ifjúsági fantasy regényt. Gondoltam, mielőtt igent mondok, beleolvasok a könyvbe, mégse vállaljak valami vállalhatatlant. Nem volt az, szóval rövid töprengés után rábólintottam. Addigra I. kezdeti lelkesedése kissé alábbhagyott, és már próbafordításról beszéltünk (váltottunk néhány levelet), és bár az indoklás kicsit döcögős volt, az igény maga nem volt érthetetlen.

Letöltöttem hát az első fejezetet a hivatalos weboldalról, és észszerű ütemezéssel, amivel az egész regény (550 oldal) lefordítható, megcsináltam. Ezt a fordítást teszem itt most közzé (azóta csak két dolgot javítottam: egy mérsékelten zavaró Dúrlib-Grimpow névcserét, és vállaltam a „lovag” szóhasználatot, ami kissé logikátlan ugyan, de a könyvet tovább olvasva már egyértelműbbnek tűnt a helyessége). A fordítást december nyolcadikán elküldtem I.-nek, de semmilyen visszajelzést nem kaptam. Pontosabban, miután rákérdeztem, hogy egyáltalán megkapta-e, egy „Igen, nézem.” volt a válasz. Azóta semmi. (2008-02-09: Befutott a pozitív válasz. Hogy most mi jön, rövidesen(?) kiderül. Ugyanis azóta ismét csönd. 2008-03-02: Pont került a történet végére: nem én leszek az, aki ilyen feltételekkel lefordítja a regényt.)

Hogy mi a tanulság? Azt rátok bízom. Alighanem még csak ismerkedem a kiadói világ kommunikációs sajátosságaival, véleményem már van, de azt inkább nem mondom.

A könyv egyébként igazi bestseller, vagy kéttucat nyelvre lefordították már, hollywoodi megfilmesítésről szólnak a pletykák. A Rózsa nevéhez hasonlítják (érdemtelenül), és a Da Vinci kódhoz (azt nem olvastam, nem tudok nyilatkozni.). A részletek után nemcsak a teljes első fejezetet találjátok meg, hanem írok pár szót magáról a könyvről is, tehát tessék kattintani (majdnem azt írtam, érdemes :):

Grimpow - Holttest a hóban

(részletek)

...

A holttest az oldalán feküdt, arccal a ködös ég felé, mintha a férfi utolsó erejével még elbúcsúzott volna a csillagoktól, mielőtt szembenézett a halállal. Hatvan éves lehetett, a ruháit és a hátára vetett vastag posztóköpenyt elnézve Dúrlib biztos volt benne, hogy nemesi származású. Óvatosan közelebb lépett, odatérdelt a halott mellé, és lezárta a férfi szemét. Apró jégcsapok lógtak hosszú hajáról, deres szakálláról és a szemöldökéről, bőre enyhén kékes volt, cserepes ajka mintha mosolyra húzódott volna.

...

Ahogy ereszkedtek az apátság felé, a köd tömött pamacsokban, rojtos, szivacsos felhőket formázva szállt föl a fenyőfák csúcsa fölé. A hóréteg egyre vékonyabb lett, így egyre kényelmesebb, egyre könnyebb volt rajta a járás, a szúrós cserjéktől ölelt keskeny ösvényen lassan megérkeztek a völgybe. Dúrlib félelme a halott lovag kísértetének bosszújától eloszlott a köddel együtt, Grimpow mellett sétálva egy dalocskát dúdolgatott, melyet mindig akkor énekelt, ha nyugodt és boldog volt.

...

Dúrlib tudott kobzon játszani, hősi eposzokat zengett, bűvésztrükköket mutatott be, és zsonglőrködött, legalább olyan ügyesen, mint a szomszéd megyék legnevesebb mutatványosai és kötéltáncosai. Ezen túl persze Dúrlib szélhámos volt és tolvaj, megfosztott ő már tarsolyától parasztot és vándort, zarándokot és kereskedőt, szerzetest és lovagot, néha szavai erejével, máskor keze és kardja hathatós segítségével. Amikor egy évvel azelőtt megismerte Dúrlibot a tavaszünnepen, Grimpow még inasként dolgozott Rhíquelwirban, egy sötét, bűzös kocsmában, melyet bácsikája vezetett, akit csak Méregzsák Felsdronnak hívott mindenki. Dúrlib azért járt a kocsmába, hogy mutatványaival szórakoztassa a környező falvakból érkező, és ott italozó vendégeket. Egy zivataros éjszakán, miközben Dúrlib egy csapat elővigyázatlan kézműves erszényén könnyített egy kockapartiban, fölismerte őt egy jószágkereskedő, akit épp aznap reggel szabadított meg bevételeitől a megye egyik keresztútján, mégpedig kardja hegyével adva nyomatékot kérésének. [...]

...

– Mindig is fegyverhordozó szerettem volna lenni, hogy kitanuljam a fegyverforgatást, és háborúkban harcoljak.

– A háborúkban úgy ölik egymást az emberek, hogy azt sem tudják igazán, miért teszik. Jobb lenne, ha más elfoglaltságot keresnél magadnak.

A csend körülölelte őket, és egy jó darabig melléjük szegődött, mígnem Dúrlib, érezve, hogy még adósa a fiúnak, amiért az megmentette az akasztófától, megszólalt:

– Rendben, velem maradhatsz, ha akarsz. De csak egy ideig – fűzte hozzá anélkül, hogy hátranézett volna.

...

A könyvről tulajdonképpen jó dolgokat is mondhatok, helyenként kifejezetten szép, jól megkomponált leíró részek vannak benne, akár már költői képeknek nevezhető elemekkel is találkozni. A történetszövés, hát, valószínűleg nem én vagyok a célközönség, kettőnél több cselekményszál egyszerre nem nagyon fut, és azok is elég hamar összetalálkoznak. Az első és egyetlen meglepetés a 355. oldal környékén ért. Azért az kevésnek tűnik. A párbeszédek is elég egydimenziósak.

A könyvet olvasva olyan érzése támad az embernek, hogy egy 400-450 oldalas könyvet gyúrt az író bővebbre, az állandó előreutalások, az újra és újra (szó szerint) felemlegetett, már korábban lezajlott cselekmények engem nagyon fárasztottak. „Ő az, aki ott és akkor...”: Kösz, tudom, hogy ki ő. Akkor pedig már tényleg a csempét kapartam, amikor egy fejtörőnél egy kamra oldalán található nyolc betűt kezdőbetűként fölhasználva mindenféle mesékkel szavakat alkotnak, majd a szavak kezdőbetűit veszik, és megvilágosodva egy szót raknak ki belőlük. A logika, sajnos, számomra úgy tűnt, nem erőssége Ábalosnak.

Teljes változat és eredeti (PDF-ben, ezt most kivételesen nem CC licensszel adom közre): Rafael Ábalos: Grimpow - 1. fejezet

Rafael Ábalos: Grimpow: El camino invisible. Barcelona, 2007, 4ª ed., Nuevas Ediciones de Bolsillo, 15-32. p.

Az illusztráció Allie_Caulfield képe: 2007-11-17 11-18 Partenkirchen (Klais, Kranzbach, Schloss Elmau, Elmauer Alm) 128.

Ha tetszik, ajánld a TurulMeme-en!

Főoldal« Monterroso: Hérakleitosz-töredékMonterroso: Hogyan lesznek az öregek »