Rég volt már szöveg a blogon, talán ekkora szünet még soha nem is volt, mégis remélem, senki nem csüggedt, aki tehette, olvasta a híreket, vigasztalódott a Schweblin könyvvel, kint volt a könyvhéten, vagy legalább koccintott egy pohár jó borral.
Ismétlem magam: újabb szerző, újabb ország mutatkozik be a blogon, és egy újabb rövid novella olvasható A jövő nem a miénkből, most már a kötet megjelenéséig alighanem tényleg ez lesz itt az utolsó. Juan Gabriel Vásquez már szerepelt egy díjjal a blogon, most egy kiváló novellája következik. (A regénye meg késik, kicsit, de jön magyarul is.) Van más is a tarsolyban, de egyelőre bizonytalan a sorsa néhány novellafordításomnak. Remélem, nemsokára kiderül, mi lesz velük, mikor kerülnek ki erre a blogra.
A magyar könyvről a legutolsó információm, hogy június végén, július elején készül majd el. Bízzunk benne!
A bámészkodók
(részletek)
[...] Amikor a legelső bámészkodók megérkeztek a partra, minden bizonnyal megálltak a magas fűben, anélkül, hogy pontosan tudták volna, mire lépnek – a talpukon érezték a folyópart bizonytalan, sáros talaját –, de mindvégig tartottak néhány méter távolságot a tűzoltók vonalától, hogy ne zavarják őket a munkában. A soron következők a híd alatt kerestek maguknak helyet, azon a betonemelvényen, amelyből kinőnek a pillérek, mivel onnan jobban látszottak a munkálatok, aztán eljött az a pont, amikor valaki úgy gondolta, hogy ami itt történik, az már nem csak múló látványosság, és elhelyezkedett fönt, a hídon, a térde behajlítva, a könyöke a sárga korláton. [...]
...
Öt perc vagy hat vagy hét: és a sokak számára elviselhetetlenül hosszúnak tűnő várakozás végén – amely nem egyszer vezetett valamelyik aggódó hölgy eszméletvesztéséhez –, buborékok jelentek meg a folyó felszínén, megszakadtak az áramlat finom vonalai, és hirtelen egy test – egy fej, egy kéz – törte meg a sárszínt: Pájaro volt, mögötte pedig a fölhozott test, egy saját törvényei szerint kivégzett bérgyilkos, egy kamasz, aki ellenállást tanúsított egy rablótámadás során, egy bukméker, egy bundázó focista. Élettelenül kerültek elő, ez nem kétséges, de az volt a fontos, hogy előkerültek, hogy Pájaro fölhozta őket, és a családjuk keresztény módon elbúcsúzhatott tőlük. [...]
...
[...] Még a temetésén elhangzott beszédekben sem említették azt a dühöt, mely váratlanul elragadott minket, sőt a tűzoltók jelentései sem szóltak a hídról lezúduló tömegről (mint a megvadult darazsak), még az El Colombiano gyászjelentései sem számoltak be a Medellín folyó partjára telepedő sokaság váratlan agresszivitásáról, még az El Tiempo rendőrségi hírei sem mutatták be az ember zavarát, aki hirtelen a csődület közepén találta magát. [...]
...
Teljes változat és eredeti (PDF-ben): Juan Gabriel Vásquez: A bámészkodók
Az illusztráció LeónFHL képe: Río Medellín. Tökéletesen passzol a novella hangulatához. Ugyan nem CC jogos, de kérek engedélyt, mert úgy tiszta a dolog.