Újra megragadom az alkalmat, hogy elmondjam, mindenkit szeretettel várunk hétfőn a Nyitott Műhelybe egy kis beszélgetésre. "Faszulyos hajdú" ezúttal nem lesz, de kellemes hangulat biztosan. A Műhely idei tematikus számát pedig mivel ajánlhatnám hitelesebben, mint egy írással a tavalyi angyalos számból.
A győri Műhely folyóirat Piac tematikájú számának bemutatója
Nyitott Műhely
(Budapest XII., Ráth György u. 4.)
2012. november 26. hétfő, 18 óraKözreműködik: Désfalvi-Tóth András, Füzi László, Gál Ferenc, Gergely Ágnes, Kertes Gábor, Lukácsi Margit, Mester Yvonne, Nagypál István, Nádori Lídia, Podmaniczky Szilárd, Rőhrig Eszter, Vihar Judit, Vörös István. Házigazda: Villányi László
Mario Benedettivel kapcsolatban nagy terveim voltak. Talán még vannak is, bár egyértelmű, hogy egy Benedetti novelláskötetnél jóval aktuálisabb, izgalmasabb, szexibb ötleteim nem valósultak meg idén, és nem azért, mert nem lettek volna eladhatók vagy jók a könyvek, garantáltan rentábilisak a kiadványok. Nem erőltetem, ha viszont lesz rá megfelelő pillanat és helyszín, meg fog születni a könyv.
Ezt a novellát is beválogattam annak idején a (még nem létező) magyar kötetbe, és bár vannak Benedettinek erősebb írásai (pl. Truth on the Rocks, Idill, hogy messzire ne menjünk), egy életmű-válogatásban fontos minden korszakból, kötetből kiemelni a legjobbakat. Ez a novella egyértelműen a száműzetésben élő, de már korosodó Benedetti fejében született, nem kell az évszámot látnunk, hogy ez világos legyen.
Amolyan őrangyalféle
(részletek)
...
Mindenesetre Ana María megőrizte a titkot. Egyetlen osztálytársának sem említette a dolgot, félt, hogy kigúnyolják, mint amikor bevallotta nekik, hogy beszélgetni szokott a nagypapa kutyájával, és bár Trifón – nyilvánvaló okokból – soha nem felelt neki szavak formájában, igenis rámosolygott, máskor pedig cinkosan kacsintott egyet, vagy bólintott a fejével. Még Sebastián bácsinak sem beszélt az Angyal jelenlétéről, egyszerűen azért, mert sejtette, hogy a pap minden nap Eduardo bácsi orra alá dörgölné a győzelmét, ő pedig ezt nem akarta, mivel – az angyalos témától eltekintve – igazán szerette Eduardo bácsit, és még egy kicsi részvétet is érzett iránta, amiért nem volt képes hinni az angyalokban.
...
Ezért aztán nagyszerű és váratlan újság volt Eduardo bácsi újbóli föltűnése. Ana María sohasem merte tőle megkérdezni, hogy szabadon engedték-e, vagy egyszerűen megszökött. Szerette volna azt hinni, hogy megszökött, pontosan úgy, ahogy a tévésorozatokban szoktak: lemerült a folyó vizébe, és csak egy lyukas szalmaszálon keresztül vett levegőt, hogy megmeneküljön az őt üldöző termetes kutyák elől. Eduardo bácsi örült a viszontlátásnak. Ana María úgyszintén, de úgy látta, Eduardo bácsi fáradt és tétova, mintha beteg lett volna. Egy alkalommal Ester megkérdezte, hogy tud-e valamit Sebastiánról, Eduardo bácsi pedig egy pillanatra fölélénkült, de az is lehet, hogy inkább haragra lobbant, és azt válaszolta, hogy nem szeretne beszélni a témáról. Aztán csak kibökte: Sebastián besúgó volt. [...]
...
Ana María rettentően meglepődött, hogy az Angyal beszél, de így volt, megszólalt. A hangja pont olyan tiszta volt, mint a tekintete, amikor nem fedi ködfátyol. Aztán megkérdezte tőle, milyen volt a börtönben, az Angyal pedig azt felelte: „Szörnyű.” És minthogy a témáról már számtalan litániáit hallott a szüleitől, Ana María bátorkodott megkérdezni, hogy megkínozták-e. „Igen is meg nem is. Habár szakértők a témában, engem testileg nem tudtak megkínozni, mégis úgy intézték, hogy fájdalmat okozzanak az emlékek, a gyöngédség, a nevetés. Sosem felejtem el azt az éjszakát, amikor kettészakították bennem a hitet, tetőtől talpig. Még mindig nem gyógyult be.” [...]
...
Teljes változat és eredeti (PDF-ben): 
Mario Benedetti: Amolyan őrangyalféle
Az illusztráció Chris Devers fotója: Banksy in Boston: Portrait from the FOLLOW YOUR DREAMS CANCELLED piece in context on Essex St, Chinatown, Boston. Természetesen Banksyé az érdem. Nem nagyon kellett "szürkíteni", elég szürke volt a környezete, azért egy picit manipuláltam.
