A verejtékes munka közben csak szánok időt egy könnyed Benedetti mikronovellára. A címe lehetett volna „Szerelmük nem volt egyszerű” is, sőt, más megoldást is választhattam volna. Nekem ez most így tetszett (hiába az eredeti cím tükörfordítása).

Érdekes az is, hogy meddig mer elmenni az ember a szöveg szövetének átalakításával. Ami biztosan belefér egy novellában, regényben, már alvázcserényi változtatás egy egypercesben. Mégis vállalni kell néha.

A klausztrofóbia–agorafóbia párost meg kifejtettem, valamiért úgy éreztem, az agorafóbia olyan kevéssé ismert fogalom (lehet, hogy nem az), aminek a használatát nem vállalom föl. Ráadásul a mai, orvosi értelmezése a szövegben sugalttól kicsit eltérő. Tessék:

Viszonyuk nem volt egyszerű

A férfit és a nőt közszeméremsértés vádjával vették őrizetbe, és senki sem hitt nekik, amikor megpróbálták megmagyarázni a helyzetet.

Valójában a viszonyuk nem volt egyszerű. A férfi a zárt terektől irtózott, a nő a tágas, nyílt terektől. Csakis ezért kamatyoltak a küszöbön.

A kedves leveleknek pedig nincs vége, a bolíviai Giovanna Rivero szintén leklesen az ügy mellé állt. A jövő nem a miénk fiatal latin-amerikai írói közül ő a második. Róla olvastam valahol, hogy ha mexikói lenne, már rég neves, nagy kiadóknál jelennének meg könyvei, ha pedig argentin, már nyert volna pár fontos, nemzetközi díjat, és franciára, németre fordítanák. (Az én fordításom még picit késik, erősen küzdök pár dologgal.)

1972-ben született Bolívia legnagyobb városában, Santa Cruzban. Santa Cruz de la Sierra magánegyetemén végez újságírás és társadalmi kommunikáció szakon, ahol később szemiotikát és forgatókönyvírást tanít. 2004-ben résztvevője az Iowai Nemzetközi Íróprogramnak. Jelenleg Fullbright ösztöndíjasként tanul a Floridai Egyetemen.

Novelláskötetei: Nombrando el eco (1993), Las bestias (1997), Sentir lo oscuro (2002), La dueña de nuestros sueños (2002), Contraluna (2005) és Sangre dulce / Sweet Blood (2006, kétnyelvű kiadvány Kathy Leonard angol nyelvű fordításaival). Számos antológiában is megjelentek írásai, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, és több latin-amerikai országban. 2005-ben Franz Tamayo díjat kap Bolíviában. Első regényét – Las Camaleonas (2001) – egy hibrid-regény követte 2008-ban, címe: Tukzon, historias colaterales.

A fénykép forrása az ecdotica.com.

Az első darab A jövő nem a miénk című antológiából válogatott novellák közül. Az Ortuñóra jellemző iróniával. A novella Spanyolországban a Páginas de Espuma kiadó gondozásában jelent meg.

Két dilemmámat megosztanám veletek. Az első rögtön a cím: „La Señora Rojo”. A vörös nő/asszony/néni/asszonyság, egyik sem tetszett. Ráadásul tulajdonnévként kezelendő módon, tulajdonképpen névelő nélkül helyesebb. Nem találtam jobbat, az öreg teknősből végül Vörös nagyi lett. Szerintem belefér. Jobb ötleteket persze szívesen olvasok.

A másik az „imádom ezt az időjárást” felkiáltás. Az eredetiben klíma van, éghajlat, de az időjárás felé elmozdulva akár idő is lenne. A „klíma/időjárás” a felkiáltáson kívül is felbukkan egy helyen, ezért szerettem volna általános megoldást találni, egy szót, mindkét célra. A meleggel is próbálkoztam, nem is hangzott rosszul, de kicsit pontatlannak éreztem, így lett időjárás. Ami az eredeti mondat kompaktságából semmit nem ad vissza, sajnos. Lesz még jobb, remélem. A részletek tehát (a teljes mű a tovább után):

Vörös nagyi

(részletek)

Van egy teknős a kertemben, akkora, mint egy asztal. A halálán van, napok óta az ablak alatt agonizál. Sosem rajongtam igazán az állatokért, de a teknősökben becsültem a némaságukat. Hát nem: zajosak. Ez legalábbis kiveri az álmot a szemünkből, és tönkreteszi a reggelinket a nyöszörgésével.

...

Egyik reggel arra leszek figyelmes, hogy a lányok igencsak bizalmasan beszélgetnek egy bizonyos Vörös nagyiról, és közben jókat nevetgélnek. A feleségem nyugtalanul vallja be, hogy így keresztelték el az állatot, bár a neméről nem tudni biztosat. A vörös persze a vérre utal, ami már folyamatosan bugyborékol elő a szájából, amíg salátát nem kap.

...

A félelmeim beigazolódtak. Egy este, amikor hazaérek a munkából, egy büntetőcédulát találok Vörös nagyi páncéljára ragasztva. Hétszáz pezó! Ennyi pénzért bérelhettem volna neki egy karneváli kocsit, és kétszer körbevitethettem volna a városon. Bosszúból dupla adag salátát adok neki vacsorára, aztán fölhangosítom a tévét, amikor elkezd öklendezni. Remélem, szenved közben.

– Itasson vele egy kis hipót – tanácsolja a szomszéd, akivel akkor elegyedek szóba, amikor észreveszem, hogy épp egy fekete szemeteszsákba csomagolt tetemet vonszol. – Egy pohárkával legurít a torkán, és már meg is szabadult a nyavalyástól.

De Vörös nagyi olyan okos, hogy nem issza meg a hipót, hanem pedánsan visszaköpködi, egyenesen a cipőmre.

...

A hétvégén kaptam egy kedves levelet Antonio Ortuñótól, amelyben zöld lámpát ad a fordításnak, és az esetleges folyóiratbéli megjelenésnek. Ő az első, akit A jövő nem a miénk antológiából kiválasztottam. Egy kis életrajzot is idebiggyesztek (valószínűleg nem ez lesz az utolsó), hamarosan jön a fordítás.

1976-ban született spanyol kivándorló szülők gyermekeként Guadalajarában, Mexikóban. 1999 óta a Milenio lapcsoportnál dolgozik, riporterként, szerkesztőgént, majd szerkesztőségvezetőként a Público|Milenio napilapnál.

Első regénye, az El buscador de cabezas (2006) elnyerte a Reforma lap legjobb mexikói elsőkönyvesnek járó díját, és általános krtitikai elésmerést hozott. A regényt 2007-ben egy novellagyűjtemény követte: El jardín japonés, majd egy újabb regény Recursos humanos címmel. A regénnyel az Anagrama kiadó által alapított „Premio Herralde de Novela” (az év legjobb, még kiadatlan spanyol nyelvű regénye) 2. helyezettje volt 2007-ben. Leginkább szatirikus stílusát, a műveiben jelen levő fekete humort, emelik ki, pontos, precíz elbeszélőként említik. 2010-ben a londoni székhelyű Granta folyóirat a 22 legjobb 35 évesnél fiatalabb spanyol nyelven alkotó szerző közé választotta.

Rendszeresen publikál a Letras Libres, a La Tempestad és a Cuaderno Salmón folyóiratokban. Személyes blogja El arte de la guerra címmel olvasható.

A fénykép forrása a piedepágina.com.

Újabb Halley Mora egyperces, kicsit talán összecsapva, igaz, a szöveg elég hétköznapinak tűnik. Nem díszítettem túl.

Nők...

A férfi imádta a macskáját, a nő pedig rajongva szerette a kanáriját. Egy nap a macska megette a kanárit, és a nő vigasztalhatatlan volt. A férfi elment egy kisállatkereskedésbe és hozott neki egy másik kanárit, ami szemrevalóbb volt és szebben énekelt az előzőnél. A nő visszavitte a kanárit a kisállatboltba és kicseréltette egy kutyára.