Egy rövid magyarázkodással kezdem. Valamikor február környékén született a felismerés, hogy a Műfordítóblog lassan megváltozik, megváltozott, és vele az elhatározás, hogy ennek formai, tartalmi következményei lesznek. Sajnos/szerencsére folyamatosan dolgozom, ez pedig azzal jár, hogy az új domain lefoglalásán kívül semeddig sem jutott az amanita projekt. Egy személyesebb blog/honlap terve született meg a fejemben, amin több a hír (kiadói, műfordítással kapcsolatos, spanyolos), nyilván magamon átszűrve, több a szövegrészlet, elemzés, de talán valamivel kevesebb a teljes szöveg. Persze nem feltétlenül kevesebb, inkább rendszertelenebb időközönként.

Amíg viszont nincs amanita, addig is folytatódik a Műfordítóblog, néha olyan újdonságokkal, mint ez a poszt a Libinfóról, ami eredeti nevén a Magyar Könyvtárak Internetes Tájékoztató Szolgáltatása.

A könyvtárosok az Internet korszakában is az informació-keresés mesterei. A hagyományos források mellett jól ismerik a digitális forrásokat is, tudják, mit és hol lehet megtalálni vagy azt, hogy merre érdemes keresni. A világháló es a különböző elektronikus adatbázisok ismerete mellett hagyományos könyv- es folyóirat-gyűjtemények is rendelkezésükre állnak.

Nem tudom, közületek hányan járnak rendszeresen könyvtárba. Én, bevallom, talán Spanyolországban voltam utoljára, az pedig nem tegnap volt. Amikor megkapok egy szöveget, szívesebben nyúlok az elektronikus változathoz, szívesebben olvasok a PDA-n, mint papírformátumban. Egyszerűen kényelmesebb, ez van. (Más kérdés, hogy a fordításaimat látnom kelll papíron. Ha még egy ekönyvolvasóm is lesz... Paradicsom.)

Éppen egy novellát fordítottam, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy tele van tűzdelve egy vers részleteivel. Az első pár sorra rákeresve az is kiderült, hogy az már a köznyelvi "szókincs" része, de tovább vizsgálódva megtaláltam Rubén Darío meséjét, a Sonatinát. Régen gondolom elmentem volna a könyvtárba, turkálok, kutatok versantológiákban, de 2010-et írunk, nem így lett.

Az antikvárium.hu remek forrás, az ember megadja szerzőként Daríót (ill. Dariót), és a 80+ találat közül az egyedieket végignézve talál, vélhetően, négy változatot. Kijegyzetelve a bibliográfiai adatokat átvonul a Libinfóra (amiről a Műfordítók Egyesületének levelezőlistáján hallott), megkér szépen egy internet-könyvtárost, hogy ollózza ki számára a verseket, és vár. Egy napot. Akkor ugyanis megérkezik egy kedves válasz, csatolva pedig három különféle fordítás (András László, Végh György, Pál Endre) szkennelt változata PDF-ben, (CC)-BY-NC-ND jogokkal. Csodás, megpuszilnám az internet-könyvtárost, ha tudnám.

Már csak egy dolog van hátra, kiválasztani azt a fordítást, amelyiket felhasználom. Talán Végh Györgyé tetszett a legjobban, de az utolsó versszak elején félrefordított (versnél persze nehéz megmondani, hol a félrefordítás határa, én így éreztem), Pál Endre az utolsó előtti versszakban egyszerűstett, elveszett egy elem, ami tetszett az eredetiben, maradt tehát András Lászlóé, bár az helyenként egy kicsit suta. Jó lesz, jó lett.