Ismét egy Benedetti, egy egészen friss fordítás, még alig száradt meg rajta a tinta. Ezzel a darabbal kicsit megint visszatértem a saját stílusomhoz. A közelmúltban fordítottam pár novellát szolgaian szöveghű módon, de a végeredmény sem tetszett igazán, és maga a folyamat sem volt túl élvezetes. Bizony, úgy érzem, nem a fordításban, a ferdítésben van a művészet... Az eredetit tiszteletben tartva, nem pontatlanul, de szabadabban. Úgy szeretem.
A címet békén hagytam, de kicsit bátrabban talán a tangót is bele lehetne csempészni, vakmerően pedig akár a doppingot is.
Érdekes volt megélni, ahogy a munka közben bugyborékolva tört föl bennem a foci szakszókincs, amit a meccsnézések közben, a kommentátorok szövegeiből szívtam magamba. (Erről jut eszembe, amikor Baszkföldön éltem, az etb1, a helyi autonóm egyes adta a meccseket, mégpedig baszk nyelven. A közvetítésekből kb. annyit értettem: „korner”.)
Amúgy egészen szórakoztató, amikor egy homályos fogalmat tisztázandó találsz (google) egy sportújságcikket, azután lenyomozod a meccs időpontját és résztvevőit, majd a meccsről szóló összefoglalót megnézve (youtube) ellenőrzöd, mit is csinált az inkriminált csatár. Nem tudom, az internet előtti időkben ezt hogy csinálták...
Cambalache
(részletek)
...
Amikor végül az igazi játéktérre léptek (vagy ahogy egyes puristák nevezik: a gyepszőnyegre) egyformán ámulatba ejtette őket a stadion döbbenetes mérete, a tömött lelátók, a zúgó tömeg, és a könyörtelen, fagyos januári légkör.
...
Aztán jött a mieink himnusza. A felvétel rémes volt, egészen képtelenül hamis dallamokkal. A játékosok közül nem mindenki tudta végig a szöveget, de azért legalább a legismertebb versszakot elénekelték. Egy játékos viszont – véletlenül épp egy csatár –, bár kívülről tudta a himnuszt, úgy döntött, helyette mégis a Cambalache című tangót énekli: „Hogy mindig szar volt és lesz a világ, / na, ne mondd! / az ötszázhatos évben / vagy kétezerben, egyre megy.”. Csak a díszpáholyból hangzott föl némi diplomatikus taps.
...
Egészen a második félidő 43. percéig. Akkor ugyanis ez a sehonnai begyűjtött egy lepattanó labdát, majd megkezdte a pimasz akadályfutást az ellenfél kapuja felé. Betört a tizenhatoson belülre, és tudva, hogy csapattársai addig sorra elpuskázták a remek lehetőségeket, melyekkel megajándékozta őket, három zseniális testcsellel elfektetett két védőt, és amikor a hálóőr kétségbeesve kifutott, hogy feltartóztassa, kreténünk úgy tett, mintha jobb lábbal lőne, mégis ballal tette kapura, így elküldte azt a szerencsétlent az ellenkező irányba, és védhetetlenül helyezte a labdát a hosszú fölső sarokba. Ez volt a győztes gól.
...
Eredeti és teljes fordítás: 
Mario Benedetti: Cambalache.
Mario Benedetti: Buzón de tiempo. Buenos Aires, 1999, Seix Barral
Az illusztráció Gabriel Liendo képe: Tango Supreme.
Főoldal« Gimenez: Öt egypercesPorzecanski: Zavargások odalent »
