Holnap Jakab és Jeromos: Műfordítók fesztiválja a Café Zsivágóban, változatos programokkal, sajnos én valószínűleg nem leszek ott, pedig a MEGY közgyűlés is érdekelne. Viszont ennek apropóján ejtsünk végre szót a műfordító sakkvakságáról (B. Z. A.), már hónapok óta bennem van a téma a műfordító, a kiadó felelősségéről.
Számomra egy MaNcs olvasói levéllel (ha már online a felület, kár, hogy ezekben nem segítik az eligazodást néhány linkkel) indult a történet, melyben K. P. rámutat egy értelemzavaró hibára, amit a fordító vétett César Aira Epizód egy vándorfestő életéből című könyvének magyarításakor. Előfordul, mondhatnánk. De nem is ez ültette a bogarat a fülembe, hanem M. M. viszontválasza, amelyben azt találja mondani, ráadásul kurziválva, hogy "egy mondat maradt ki a szövegből, ami minden fordítással mindig előfordul, a fordító szeme ugrik". Ezt pedig valamiféle indoklás(?) is követi.
Általános érvelés, hogy a műfordítói, szerkesztői munka megbecsülése mennyit csökkent az elmúlt évtizedekben, de számomra mindig egyoldalúnak tűnik a helyzet beállítása. Én azon is gondolkodom, mennyit javult egy-egy leadott kézirat minősége, mióta például egyre jobb helyesírás-ellenőrzők támogatják a műfordítót, mennyivel kevesebb utómunkára van, nem idő, hanem szükség... És hogy valóban tényszerűen szükségszerű-e, hogy ilyen jellegű hiba maradjon egy fordításban.
Nyilván én sem állítom, hogy az én szövegeim makulátlanok, elütések is előfordulhatnak, az ember (még az olvasószerkesztő is) hajlamos azt olvasni, amit kell, és nem azt, ami a papírra van vetve, a műfordító pedig a végén már, kis túlzással, kívülről tudja a szöveget. És bár a szerződések többségében szerepel az a kitétel, hogy a fordító jóváhagyása nélkül nem kerülhet be semmi a szövegbe, néha az is előfordul, hogy általa nem láttamozott javítás jelenik meg nyomtatásban, ami olykor éppenséggel rontás. Tehát a hibákért nem mindig a fordító okolható.
De vissza az ugró szemre. Egy ideje kristályosodik a munkastílusom, egy ideje mérem is a szövegek munkaigényét, ez kell ahhoz, hogy tudjak tervezni, tudjak határidőt becsülni és tartani. Jelenleg így dolgozom:
- Csinálok egy (nagyon) nyers változatot, ebben kihagyom azokat a részeket, kifejezéseket, amelyeket minimális szótárazással elsőre nem értek meg, megjelölöm a problémásnak érzett részeket, és azokat, amelyeknél érzem, hogy tudok majd jobbat.
- Második körben végigmegyek elejétől végéig az egész szövegen, és kiegyenesítem. Gyakran már egészen jó mondatok születnek, de nem feltétlen a végleges változat. A kihagyott/megjelölt részek egy része megjelenik/kijavul, de kerülnek újabb megjelölt részek a szövegbe. (Lényegében lineáris a folyamat, de közben azért gyakran ugrálok előre-hátra, hogy vigyázzak az egységes stílusra, ha éppen van olyan.)
- Harmadik körben csak ezeken a megjelölt részeken megyek végig, és addig küzdök, amíg minden esetben megnyugtató eredmény nem születik.
- Negyedik körben ismét végigmegyek a magyar szövegen, és stilisztikailag átfésülöm, egységesedik a szövegtörzs, eltűnnek az utolsó magyartalanságok.
- És az utolsó körben, és ez most a lényeg, kinyomtatom (sajnos) az anyagot, és szépen, a két mutatóujjammal párhuzamosan követve a magyar és az idegen nyelvű szöveget, összevetem őket. És csakugyan, előkerülnek kifelejtett jelzők, félmondatok, rossz (és ritka) esetben mondatok (meg olykor mondjuk túlírt részletek, keletre fordított nyugatok), de előkerülnek. (Pusztán érdekesség, nem kerestem, de találtam két kifelejtett mondatot a Los detectives salvajes angol fordításában is. Nem valószínű, hogy más kiadás alapján dolgozott az angol fordító, csak ezért merem állítani.)
Ez még a vállalhatóan gazdaságos ügymenet, régebben hatodik, sőt akár hetedik körben is egyengettem a szövegen, amíg egy oldalon már nem, vagy csak alig változtattam az előző menethez képest. A kérdés, megéri-e megcsinálni az ötödik kört, vagy tényleg lehet erre legyinteni? Egy nem túl komplikált szövegnél a teljes ráfordított munka 12-14%-áról van szó. Nem kevés. Egy komolyabb töprengést igénylő munkánál mondjuk 8-10% lehet. Egy nagyobb lélegzetű műnél ezek bizony plusz napok! Az én lelkiismeretem viszont akkor tiszta, ha sor kerül erre a körre, ezért (szinte :) soha nem adok le enélkül szöveget. Aki nem hiszi, járjon utána!
