Mi ez?

A blogon rendszeresen publikálom saját műfordításaimat. Jellemzően spanyol nyelvterületről válogatok, többnyire novellákat, mikronovellákat („félperceseket”) fogok megosztani veletek, de előfordulhatnak regényrészletek, színdarabok is.

A hosszabb írásokból a blogon csak részleteket közlök, de a teljes változat mindig letölthető (korlátozott ideig) PDF formában az adott bejegyzés végén.

Olvassatok, szóljatok hozzá, beszéljetek bele!

Egyedi kerámia

Szerethető, használható, igényes rakukerámia és kőporcelán tárgyak, ajándékok és home dekor. Hagyományos és Raku technikára épülő egyedi vizuális élmény. Károlyi Ildikó keramikus

Szerethető, használható, igényes rakukerámia és kőporcelán tárgyak, ajándékok és home dekor. Hagyományos és raku technikára épülő egyedi vizuális élmény. Károlyi Ildikó keramikus

Könyvek

Értékelések Roberto Bolaño Vad nyomozók című kultregényéről.

Folyamatosan bővülő visszhang A jövő nem a miénk című antológiáról.

Kritikák, recenziók Samanta Schweblin A madárevő című könyvéről.

Címkék

a.jövő.nem.a.miénk (40) alkohol (2) állatmese (3) álom (4) angyal (1) antológia (14) anya (3) apa (5) argentína (20) átváltozás (1) bemutatkozás (3) beszélgetés (7) bevándorlás (1) bölcsek.köve (1) bolívia (3) brazília (1) chile (10) család (2) díj (6) ecuador (2) egyesült.államok (1) élet (1) elmélet (3) előítéletek (1) előszó (1) erőszak (6) eső (2) eszköz (4) fantasy (3) félelem (2) felelősség (1) fény (1) férfi.nő (14) feszültség (1) film (1) filozófia (5) foci (2) fordítás (1) franciaország (1) guatemala (2) gyerek (7) gyerekkor (5) haiku (1) hajó (1) halál (13) hangfelvétel (4) hellókarácsony (1) honduras (2) hozzáférés (1) humor (1) hűtlenség (2) ifjúsági (3) interjú (1) internet (1) kalóz (1) karácsony (3) kiadó (1) kísértet (1) klímaváltozás (1) kocsma (1) költészet (1) kolumbia (1) komédia (1) kör (1) kórház (2) korrupció (1) középkor (3) kronópiók.és.fámák (3) kuba (18) kutya (5) levél (1) magány (1) mexikó (15) mikronovella (20) monológ (4) munkahely (2) nagymama (1) nagyszülő (4) napló (1) nicaragua (1) női.író (7) novella (30) offtopik (3) öngyilkosság (2) öregség (1) oroszlán (1) őserdő (3) pályázat (8) panama (2) paraguay (3) párbeszéd (2) peru (8) pillangó (1) politika (1) pornó (1) pszichiátria (1) publikáció (30) regényrészlet (4) rendezvény (2) rendőrség (1) spanyolország (15) sport (1) száműzetés (1) szerelem (1) szexualitás (2) születés (1) tabu (1) tél (1) tigris (1) tömeg (1) tükör (1) újjászületés (2) újság (1) uruguay (21) utazás (1) vad.nyomozók (6) vallás (1) venezuela (2) vidék (2) vonat (3) william.blake (1) wordle (1) zene (1)

Feliratkozás

Email feliratkozás (bejegyzések):

Powered by FeedBurner

Vícor Rodríguez Núñez: Vonatok (1981)

2010.09.27. 19:03 Kurta | vonat kuba nagyszülő gyerekkor férfi.nő | Szólj hozzá!

A Műhely idei tematikus számának, ha jól számolom, ötödik számbemutatója lesz holnap az Írószövetség Bajza utcai székházában. Öröm látni, kik olvassák a lapot, kiknek van véleménye róla, a szerzők között is találni mértékadó alkotókat, akármit is jelentsen ez. Az idei Vonatos számba egy novellafordításom mellett egy vesfordítás is bekerült, ez a leghosszabb Rodríguez Núñez vers, amit a kubai költőtől eddig fordítottam.

De nem a leghosszabb, amit írt, egy ideje szakított a korai kompakt és tematikus verseivel, és több mint ezer soros, jóval absztraktabb költeményeket ír. Eddig még nem vágtam bele, de szeretnék választani egyet a közeljövőben, csak legyen, aki megjelenteti... Szóval a vers nem mai, a fordítás sem az, legalább egy éve készült el, de az is lehet, hogy másfél is megvan.

Vonatok

hát így szaladt az álló vonat
Pablo Neruda

Mióta hajnalként hasadtam
véletlenségből a halálra
                                           bőszen
s csak az én kedvemért
az összes vonat fütyül

Gyermekkorom cukorvonatait látom
fakockák a verandán zsinórra fűzve
csikorognak a síneken
                                         miket a kótyagosan lomha
meztelen csigák hagytak
gurulnak a romlatlanság útján
ahogy fekete galambok
                                          járnak az égbolton
min édes villámok cikáznak
hangyák csemegéi

Messzire vitt egy vonat attól a dombtól
ahol ma nem áll a házam
– piszkosszürke színű kutya sem ugat rám
nincs ott asztalos nagyapám
sőt nagyanyám sem konok tűjével kezében –
csupán anyám tekintete
sült banánt idéző illat
                                       hamu- és hagymaszag
széllelbélelt öcsém
gyötrődéstől és téli fagyoktól megvénült deszkák
csokornyi művirág
                                egy rádió rajta nevemmel
és pókkal viaskodó ördöglovacska

Pedig még
                    kilencszázhetvenben is
hibbant fékező voltam
                                       sosemlesz masinisztája
esőfüggönytől felgyújtott reflektorral
hajnalok hajnalának igéző árnyait
megrontó holdkóros vonatoknak
Útra keltem amikor csillagok hullottak szemembe
mikor találkoztak a párhuzamosok
messze
              a végtelenben
                                        – tisztán harmattól
halottvirrasztások és hidak rámragadt porától

Később vonatokra szálltam
s ők mindig elvittek
                                   hol várt rám
                                                        csontjaim helyett a nap
januártól decemberig tartott rajtuk a tavasz
hullámot cseréltem el dombon tanyázó felhőre
fény helyett jöttek a kövek
                                             a víz hangját váltotta a csönd
a düledezve pusztuló
                                      ronda
                                                 és koszos állomást
pedig a híres
                        Remény Pályaudvara

Nem oly rég a szerelemtől
választott el egy vonat
– mégis
               meg kellett
                                   köszönnöm neki a kis öblöt
mit kocsonyásra dermesztett
a szendergő hajók fénye
őket már elkerülik a lidérces álmok
Aztán ott volt még a pálma
a traktorral épp csak felhorzsolt vörös talaj fölött
egy kerek ház mellette tavacska
                                                         és virágzó nádasok
egy kócsagon fönnakadt szögesdrótkerítés

És most ez a vonat
És most ez a vonatgyorsnak nem mondható
közelít a városhoz velem
hol tajtékesküvőim voltak
Utasként a resti vagonban
                                               barna sört kortyolok
csokoládétojás
aranybarnára sült szívek
                                            ropognak fogaim között
a magány kenyere
A városban vár rám egy nő
és a nőben
                    egy gyerek

Kifut az utolsó vonat is egy nap
Áttetsző lesz minden kocsi
némán és füst nélkül gurul majd
                                                           fantomkerekein
Biztosan tudom
                            Én leszek egyetlen utasa
Letelepszem a helyemre
                                             füttyentek élesen
Ezzel visszafizetek mindent amit kaptam
az átkozott vonatoktól

Mióta leszállt az éjszaka
kényszerűségből az életre
                                               lágyan
s csak az ő kedvéért
az összes vonat fütyül

María Isabel Borrerónak

Képnek legszívesebben Szász János Woyzeckjéből választottam volna egyet, de talán ez a vers mégsem olyan sötét. Így megint egy szabadon válogatott fotó az illusztráció.

Teljes változat és eredeti (PDF-ben): PDFVíctor Rodríguez Núñez: Vonatok

Víctor Rodríguez Núñez: Con raro olor a mundo. Havanna, 1981, Unión

Az illusztráció s. e. rider képe: centrifugalDA.

Ha tetszik, ajánld a TurulMemeTurulMeme-en!

Megosztás

Főoldal« Schweblin: PillangókCastán: Hólepte peron »

A bejegyzés trackback címe:

https://mufordito.blog.hu/api/trackback/id/tr872326663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása