Mi ez?

A blogon rendszeresen publikálom saját műfordításaimat. Jellemzően spanyol nyelvterületről válogatok, többnyire novellákat, mikronovellákat („félperceseket”) fogok megosztani veletek, de előfordulhatnak regényrészletek, színdarabok is.

A hosszabb írásokból a blogon csak részleteket közlök, de a teljes változat mindig letölthető (korlátozott ideig) PDF formában az adott bejegyzés végén.

Olvassatok, szóljatok hozzá, beszéljetek bele!

Egyedi kerámia

Szerethető, használható, igényes rakukerámia és kőporcelán tárgyak, ajándékok és home dekor. Hagyományos és Raku technikára épülő egyedi vizuális élmény. Károlyi Ildikó keramikus

Szerethető, használható, igényes rakukerámia és kőporcelán tárgyak, ajándékok és home dekor. Hagyományos és raku technikára épülő egyedi vizuális élmény. Károlyi Ildikó keramikus

Könyvek

Értékelések Roberto Bolaño Vad nyomozók című kultregényéről.

Folyamatosan bővülő visszhang A jövő nem a miénk című antológiáról.

Kritikák, recenziók Samanta Schweblin A madárevő című könyvéről.

Címkék

a.jövő.nem.a.miénk (40) alkohol (2) állatmese (3) álom (4) angyal (1) antológia (14) anya (3) apa (5) argentína (20) átváltozás (1) bemutatkozás (3) beszélgetés (7) bevándorlás (1) bölcsek.köve (1) bolívia (3) brazília (1) chile (10) család (2) díj (6) ecuador (2) egyesült.államok (1) élet (1) elmélet (3) előítéletek (1) előszó (1) erőszak (6) eső (2) eszköz (4) fantasy (3) félelem (2) felelősség (1) fény (1) férfi.nő (14) feszültség (1) film (1) filozófia (5) foci (2) fordítás (1) franciaország (1) guatemala (2) gyerek (7) gyerekkor (5) haiku (1) hajó (1) halál (13) hangfelvétel (4) hellókarácsony (1) honduras (2) hozzáférés (1) humor (1) hűtlenség (2) ifjúsági (3) interjú (1) internet (1) kalóz (1) karácsony (3) kiadó (1) kísértet (1) klímaváltozás (1) kocsma (1) költészet (1) kolumbia (1) komédia (1) kör (1) kórház (2) korrupció (1) középkor (3) kronópiók.és.fámák (3) kuba (18) kutya (5) levél (1) magány (1) mexikó (15) mikronovella (20) monológ (4) munkahely (2) nagymama (1) nagyszülő (4) napló (1) nicaragua (1) női.író (7) novella (30) offtopik (3) öngyilkosság (2) öregség (1) oroszlán (1) őserdő (3) pályázat (8) panama (2) paraguay (3) párbeszéd (2) peru (8) pillangó (1) politika (1) pornó (1) pszichiátria (1) publikáció (30) regényrészlet (4) rendezvény (2) rendőrség (1) spanyolország (15) sport (1) száműzetés (1) szerelem (1) szexualitás (2) születés (1) tabu (1) tél (1) tigris (1) tömeg (1) tükör (1) újjászületés (2) újság (1) uruguay (21) utazás (1) vad.nyomozók (6) vallás (1) venezuela (2) vidék (2) vonat (3) william.blake (1) wordle (1) zene (1)

Feliratkozás

Email feliratkozás (bejegyzések):

Powered by FeedBurner

Mario Benedetti: A történet vége (1956)

2008.08.12. 23:00 Kurta | novella kutya uruguay férfi.nő | 7 komment

Az első nagyobb lélegzetvételű darabként egy Benedetti novellát választottam. Ez egy viszonylag friss fordítás, nem ért még túlságosan sokat. A címen sokat töprengtem, az eredeti több, mint valószínű, hogy utalás a spanyol közmondásra: „Muerto el perro, se acabó la rabia.” – elpusztult a kutya, vége a veszettségnek, amit valahogy úgy szokás körülírni, hogy, ha egy problémának megszűnik a gyökere, megszűnik a probléma is. (És általában hozzáfűzik, hogy ez nem igaz...) A rabia viszont spanyolul jelent még egy pár dolgot, például haragot, dühöt. Na, ebből nehéz összerakni egy ütős címet, ha minden értelmezési felhangot szeretnénk megtartani. Nem is sikerült... (Angolul The Price of Rage címen olvastam.)

Benedettiről szólva, nem ez lesz az utolsó fordításom tőle, egyrészt termékeny novellista, másrészt egészen egyéni hangvételű írásai vannak. Ráadásul Magyarországon alig ismert, alig kiadott író.

A teljes novellát nem másolom ide a blogra, csak pár étvágygerjesztő részletet. Ha kedvet kaptok hozzá, a poszt alján találjátok a linket az egész szöveget és az eredetit is tartalmazó PDF-hez.

A történet vége

(részletek)

...

Fidó nem tartozott a fajtatiszta kutyák közé, mégis fegyelmezett, öntudatos jószág volt, aki többnyire délig visszatartotta természetes szükségleteit, ugyanis akkor vitték ki az utcára, hogy tüzetesen megszemlélje a fákat. Máshoz is értett: tudta, hogyan kell a két hátsó lábán megtartania magát, amíg azt nem mondják neki, hogy elég, minden reggel behozta a szájában az újságot, tudott bariton hangon vakkantani, ha megszólalt a csengő, és lábtörlőként szolgált ura és parancsolója számára, mikor az hazatért a munkából. A nap nagy részét az étkező egyik sarkában heverészve töltötte, esetleg a fürdőszoba kőlapjain szundikált, vagy egyszerűen a kád megnyugtató zöldjét nézegette.

...

Egy délután – ki tudja miért – ismét megérezték, hogy jelen van. Fidó kezdettől fogva tudta, hogy nem szabad közelítenie hozzájuk, hogy nem ismétlődhet meg az első nap profetikus ugatása. Saját érdekében, a létfontosságú szolgáltatások zavartalansága érdekében, a sóvárogva várt utcai séták miatt. Nem nyalogatta senki kezét, de nem is volt útban. És mégis, fölfigyeltek a jelenlétére. Valójában a nő volt az, nem is csoda, mivel a férfival nem volt bennük semmi közös. Talán sajátos módon tudatában volt annak, hogy a kutya létezik, hogy jelen van, és hogy tanú, az egyetlen. Fidónak nem volt oka rá, hogy szemrehányást tegyen a nőnek, pontosabban, nem tudta, hogy van rá oka, de ott volt, a fürdőszobában vagy az étkezőben, és figyelt.

Ettől a nedves, csipás tekintettől pedig a nő végül kezdte nyugtalanul érezni magát, és rövidesen elviselhetetlen, heves gyűlölet kerítette hatalmába.

...

A teljes novella itt: PDFMario Benedetti: A történet vége.

Mario Benedetti: Montevideanos. Montevideo, 1959, Alfa

Az írás megjelent a Nagyvilág folyóiratban. A teljes fordítást itt találjátok, a 606. oldalon.

Az illusztráció ¡arturii! képe: capture in black and white: beagle nose.

Főoldal« Dolina: Az ember, aki túl sokat kértLomelí: Az emigráns »

A bejegyzés trackback címe:

https://mufordito.blog.hu/api/trackback/id/tr47612370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


nem értem azt a kegyetlenséget ami jellemző mód - sőt, sokszor formájában, hangulatában is tipikusan - megjelenik dél-amerikai/spanyol szerzők műveiben

ezt a fékevesztett dühöt, állatiasnak sem nevezhető felindulást - mert az állat, veszélyben, az életéért küzdve engedi magát szabadjára; míg az ember a becsületére hivatkozva szabadul el, épp e képmutató patetikuság okán válva valami állatnál is alantasabbá

sok szimpatikus vonása lenne e vidékek szülötteinek, de ez az egy minden tiszteletet és elismerést aláás

Nézd, az ember ilyen. Ők pedig ezt leírják. És szerintem jól teszik. Mert arról is kell írni, ami büdös, meg ami mindenkinek fáj. Sőt, szerintem arról érdemes. Persze lehetne szövegeket készíteni az igaz szerelemről és rózsaszín Barbie házakról is, de nem biztos, hogy abból irodalom lenne. Nem kizárt, persze, de kevéssé valószínű.

Hogy miért éppen ők? Nem vagyok irodalomkritikus, de szerintem érdemes végignézni a hispán világ XX. századi történelmén. Katonai diktatúrák, totális illúzióvesztés, (a sorrend szabadon választható -- bizonyos országokban újabb diktatúrák, újabb illúzióvesztés), száműzött írók és irodalom. Én ebből indulnék ki, amikor az okokat keresném.

Mindenesetre ez ugyebár fikció, remélem te sem gondolod, hogy Benedetti vagy az uruguayiak kedves kiskutyák pofáját rúgják szét szabadidejükben? Vagy, hogy a kegyetlenséget pusztán öncélúan használnák.
kösz a választ

"az ember ilyen" - azért ezzel vitatkoznék, más népek irodalmaiban nem jelenik meg annyira - és annyira szenvtelen, kritika nélküli ábrázolásban - a kegyetlenség és a fékevesztettség

a történelmük már valóban adhat némi alapot, de hát európa mérséklet égövi tájain sem volt fáklyásmenet az elmúlt század (vagy épp nagyon is fáklyásmenetek voltak), ahogy bikaviadalok sem dívnak - talán a klíma is belejátszik

de legalább a kritikai hang mgjelenne a művekben - mert akár tetszik egynémely művésznek akár nem, a művészet formálja a kultúrát és az embert

abban érzek némi ellentmondást, hogy az erőszakos történeelmre való hivatkozás után fikciónak kellene tekinteni azt az erőszakot, ami irodalmukban megjelenik

(azt nem gondoom, hogy konkrétan az író ezzel kutyák felrúgásával gyűjtene ihletet, bár ugye minden alkotás az egyéni pszivhé kivetülése is - tehát még ebebn sem lehetek biztos)
Az, hogy más népek irodalmában nem jelenik meg a kérdés ekkora hangsúllyal, nem jelenti azt, hogy az ember nem ilyen. Más nyelvek irodalma esetleg kevésbé szókimondó, sokkal inkább szemlesütött elhallgató. És most nem irodalmi erényeket soroltam, az én felfogásomban. Emberi erényeket sem, természetesen.

Közbevetőleg: most egy olyan problémáról cserélünk eszmét, amelynek létezéséről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Igaz, nem vagyok sem irodalomtörténész (szerencsémre), sem a teljes kortárs világirodalom avatott ismerője (sajnos), hogy ezt pontosan meg tudjam ítélni. Kíváncsi lennék például a háború utáni Jugoszlávia irodalmára, persze ez ma sokkal inkább hozzáférhető magyarul (divatosabb?), mint a latin-amerikai kortárs. Bár a két történelmi helyzet között azért mégis kevés a párhuzam.

A bikaviadalt idecibálni szerintem fölösleges volt, egyrészt érdemes összevetni a másfelé dívó illegális kutya-, kakas- stb. viadalokkal, másrészt a hispán világban egyre több helyen tiltják be (nyilván, folyamatosan csökken az érdeklődők, támogatók száma is). Uruguayban pl. tavaly tették ezt. Ugyanakkor Ázsiában is tartanak már bikaviadalokat. Egy biztos, ezen a blogon nem fogok a viadal etikájáról vitába szállni senkivel. Az egy másik fórumra való.

A kritikanélküliségről: ezek nem fabulák, nem kell minden történet végére odahegeszteni, hogy bizony, így van ez, hogy az olvasó értsen és épüljön belőle. Sőt. Ez az én véleményem. A fikció definícióját pedig inkább nem másolnám ide. Az alapján, ahogy a fordítanivalót válogatom, az én pszichémről is kialakulhat (akár benned is) egy kép, pedig az a diagnózis legalább annyira illik arra a társadalomra, amelynek az érdeklődését éppen ezekkel az írásokkal szeretném fölkelteni.
Nem találom a történet végét!
:(( Nincs is tán? Az előző komment ellenére is szeretném elolvasni.
De van, de van. Csak eldugtam annak örömére, hogy (ha minden jól megy) megjelenik majd a Nagyvilágban. Küldök neked üzenetet.
Köszi a linket. Nagyvilág? Hmm. Gratula.