Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Mi ez?

A blogon rendszeresen publikálom saját műfordításaimat. Jellemzően spanyol nyelvterületről válogatok, többnyire novellákat, mikronovellákat („félperceseket”) fogok megosztani veletek, de előfordulhatnak regényrészletek, színdarabok is.

A hosszabb írásokból a blogon csak részleteket közlök, de a teljes változat mindig letölthető (korlátozott ideig) PDF formában az adott bejegyzés végén.

Olvassatok, szóljatok hozzá, beszéljetek bele!

Ajándék

A KeramiArt egyedi tervezésű modern és hagyományos népművészeti, lakberendezési, használati és ajándéktárgyak, kerámia- és fazekasáruk lelőhelye.

A KeramiArt egyedi tervezésű modern és hagyományos népművészeti, lakberendezési, használati és ajándéktárgyak, kerámia- és fazekasáruk lelőhelye.

Könyvek

Értékelések Roberto Bolaño Vad nyomozók című kultregényéről.

Folyamatosan bővülő visszhang A jövő nem a miénk című antológiáról.

Kritikák, recenziók Samanta Schweblin A madárevő című könyvéről.

Címkék

a.jövő.nem.a.miénk (40) alkohol (2) állatmese (3) álom (4) angyal (1) antológia (14) anya (3) apa (5) argentína (20) átváltozás (1) bemutatkozás (3) beszélgetés (6) bevándorlás (1) bölcsek.köve (1) bolívia (3) brazília (1) chile (10) család (2) díj (6) ecuador (2) egyesült.államok (1) élet (1) elmélet (3) előítéletek (1) előszó (1) erőszak (5) eső (2) eszköz (4) fantasy (3) félelem (2) felelősség (1) fény (1) férfi.nő (14) feszültség (1) film (1) filozófia (5) foci (2) fordítás (1) franciaország (1) guatemala (2) gyerek (7) gyerekkor (4) haiku (1) hajó (1) halál (12) hangfelvétel (4) hellókarácsony (1) honduras (2) hozzáférés (1) humor (1) hűtlenség (2) ifjúsági (3) interjú (1) internet (1) kalóz (1) karácsony (3) kiadó (1) kísértet (1) klímaváltozás (1) kocsma (1) költészet (1) kolumbia (1) komédia (1) kör (1) kórház (1) korrupció (1) középkor (3) kronópiók.és.fámák (3) kuba (18) kutya (5) levél (1) magány (1) mexikó (15) mikronovella (19) monológ (4) munkahely (2) nagymama (1) nagyszülő (4) napló (1) nicaragua (1) női.író (7) novella (30) offtopik (3) öngyilkosság (2) öregség (1) oroszlán (1) őserdő (3) pályázat (8) panama (2) paraguay (3) párbeszéd (2) peru (8) pillangó (1) politika (1) pornó (1) pszichiátria (1) publikáció (30) regényrészlet (3) rendezvény (1) rendőrség (1) spanyolország (14) sport (1) száműzetés (1) szerelem (1) szexualitás (2) születés (1) tabu (1) tél (1) tigris (1) tömeg (1) tükör (1) újjászületés (2) újság (1) uruguay (21) utazás (1) vad.nyomozók (6) vallás (1) venezuela (2) vidék (2) vonat (3) william.blake (1) wordle (1) zene (1)

Feliratkozás

Email feliratkozás (bejegyzések):

Powered by FeedBurner

Mario Benedetti: A haladék - részlet (1959)

2009.04.27. 00:20 Kurta |
Címkék: család apa napló uruguay munkahely regényrészlet | Szólj hozzá!

Mindig szűkszavúbb és morcosabb a poszt, amikor az inda blogmotorja és én (hangsúly az előbbin) összehozzuk, hogy eltűnjön a már teljesen kész bejegyzés. Benedetti legismertebb regénye jön tehát, 25 nyelvre fordították, több, mint 150 kiadást ért meg világszerte, kétmillió eladott példányról olvasni, az 1973-as argentin filmváltozatát Oscar-díjra jelölték. (Van egy másik, 2003-as mexikói is, a kritikák szerint gyalázatos).

Magyarul nem jelent még meg, ha jól tudom, részlete sem. A novelláihoz hasonlítva, szerintem, komoly különbségeket látni, nem a megszokott gördülékeny nyelvezettel kellett játszadoznom. Ez most néha komoly küzdelem volt: a göcsörtös, nehézkes, száraz mondatokkal. (Ilyenekkel, pl.) Mit mondjak, naplóregényről van szó. A végén pedig fény derül a cím jelentésére is, ezért nem használom a magyar irodalomban bevett A tűzszünetet. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ennél nem lesz jobb.

Van a filmben egy mondat, ami nagyon tetszett, igaz, a könyvben nem szerepel. Egy nő mondja, fejből idézem, hogy „állandóan goldolkodik valamin, mindig jár valami a fejében, és ezért nem igazán tud olvasni sem, mert rendszerint azon veszi észre magát, hogy két sor után a gondolatai hirtelen máshol járnak”. Na, én emiatt nem tudok aludni sem, azt hiszem.

A haladék

(részletek)

[...] Amit a legkevésbé gyűlölök, az a munkám mechanikus, monoton része: amikor újra átvezetek egy tételt a főkönyvbe, amit korábban már ezerszer megcsináltam, vagy főkönyvi kivonatot készítek, és kiderül, hogy minden rendben van, nem szükséges eltérések után kutatni. Ez a fajta munka nem visel meg, mivel közben a gondolataim másfelé járhatnak, sőt (miért ne vallanám be saját magamnak), akár még álmodozhatok is. Mintha egyszerre két, összeférhetetlen, ellentétes, független személyiségem lenne, az egyik kívülről fújja a munkáját, tökéletesen ismeri annak minden csínját-bínját, mindig pontosan tudja, mit csinál, de van egy másik, aki álmodozó és nyugtalan, egy békétlen lázadó, egy boldogtalan pasas, aki mindennek ellenére boldogságra hivatott, mindig is az volt és az is marad, egy szórakozott ember, akit egyáltalán nem érdekel, merre vezet a toll hegye, mit is ír a kék tintával, ami nyolc hónapon belül fekete lesz.

...

[...] Büszkének kellene éreznem magam, amiért megözvegyülve, három gyerekkel is kitartottam. Mégsincs bennem büszkeség, csak fáradt vagyok. Az ember akkor legyen büszke, amikor még húsz vagy harminc éves. Kötelességem volt kitartani a gyerekeim mellett, ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy ne forduljon szembe velem a társadalom, és ne szegezze rám a lelketlen apáknak fönntartott a tekintetét. Nem volt más lehetőségem, hát kitartottam. De mindennek túlságosan is kötelesség íze volt ahhoz, hogy közben boldognak érezzem magam.

...

Február 27., szerda

Ma hét új alkalmazott érkezett az irodába: négy férfi és három nő. Látványosan kiült az arcukra az ijedtség, és időnként tiszteletteljes irigységgel néztek végig a veteránokon. Rám két gyereket bíztak (egyik tizennyolc, a másik huszonkettő), meg egy huszonnégy éves lányt. Szóval most igazi főnök vagyok, egészen pontosan hat alkalmazottnak dirigálok. Most először nő is van köztük. Mindig kételkedtem abban, hogy elboldogulnak a számok világában. Ezen kívül ott van a másik kellemetlenség: a menstruációs napokon, és már az azt megelőző néhány napon is, ha amúgy értelmesek, akkor egy kicsit butácskák lesznek; ha már egyébként is egy kicsit butácskák, akkor pedig teljesen ostobák. [...]

...

Március 2., szombat

Tegnap éjjel, harminc év után újra a csuklyásaimmal álmodtam. Amikor négyéves voltam, vagy talán még annyi sem, kész tortúra volt az evés. Nagyanyám végül kitalált egy egészen eredeti módszert arra, hogy a tört krumpli komolyabb ellenállás nélkül csússzon le a torkomon. Belebújt nagybátyám egyik hatalmas esőkabátjába, fejére húzta a kapucnit, és fölvett egy napszemüveget. Majd ezzel az engem igencsak megrémítő külsővel megjelent, és kopogtatott az ablakomon. Erre aztán kórusban mondta a cselédlány, anyám, az egyik nagynéném: „Ott van don Policarpo!” Don Policarpo valamifajta mumus volt, aki megbüntette azokat a gyerekeket, akik nem ettek rendesen. Rémületem a székbe szögezett, és minden maradék erőmmel azon voltam, hogy hihetetlen sebességgel mozgassam az állkapcsom, és ily módon elfogyjon a jókora adag ízetlen püré. Ez mindenki számára kényelmes megoldás volt. Ha megfenyegettek don Policarpóval, az úgyszólván olyan volt, mintha megnyomnának rajtam egy varázsgombot. Végül a dologból nevezetes mulatság lett. Ha vendégünk érkezett, a szobámba invitálták, hogy tanúja lehessen pánikrohamom szórakoztató részleteinek. Érdekes, hogy néha milyen ártatlanul kegyetlenek tudnak lenni az emberek. Merthogy az ijedtségen kívül ott voltak még az éjszakák, az éjszakáim, tele szótlan csuklyásokkal, egy fura Policarpo változattal, akik mindig háttal álltak nekem, és sűrű ködbe burkolóztak. Mindig libasorban tűntek föl, mintha csak arra várnának, hogy sorban beléphessenek félelmeim birodalmába. Soha nem szóltak egy szót sem, lomhán mozogtak, egy kissé döcögősen imbolyogva, maguk után húzva sötét tunikájukat, egyformák egytől-egyig; hát ezt váltotta ki belőlem nagybátyám esőkabátja. Furcsa volt: álmomban nem rettegtem annyira, mint a valóságban. És ahogy teltek az évek, a félelem lassan átalakult csodálattá. Álomra csukódó szemhéjaim alatt, az ehhez illő ábrándos tekintettel a szememben, szinte megbabonázva vettem részt az ismétlődő jelenetben. [...]

Teljes változat és eredeti (PDF-ben): PDFMario Benedetti: A haladék (részlet)

Mario Benedetti: La tregua. Montevideo, 1960, Alfa

Az írás megjelent a Nagyvilág folyóiratban. A teljes fordítást itt találjátok, a 609. oldalon.

Az illusztráció diegoperez74 képe: Paseo en Napoli.

Ha tetszik, ajánld a TurulMemeTurulMeme-en!

Főoldal« Benedetti: Happy birthdayRodríguez Núñez: Bevezető »

A bejegyzés trackback címe:

http://mufordito.blog.hu/api/trackback/id/tr581087737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.